Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

Délelőtt megnéztem a betegeimet — azok mind remekül vannak — még a vakbelesem, a Viehmann, aki olyan rosszul volt, még az is fölülhet már holnap egy kicsit. — Csak az én két drága, drága pá­ciensem, Ancsi és Mami! Isten oltalmazza őket. Karli, akinek sejtelme sincs semmiről, ma rettentő boldog volt — első varjúját lőtte a 6 mm-es Flóberttel. Oda volt az örömtől, — és nekem legalább látszatra osztoznom kellett a boldogságában, hogy ne zavarjam az örömét. — Este a kert mélyén egyedül ültem Mislemmel egy pádon, és meg­beszéltük, hogyan osztjuk be az Ancsi meg az ő operációját, — ko­molyan néztem a messzeségbe, gondolatban Ödönömet kérve, ő is vegyen részt gondunkban az égből! — Este mindnyájan gyónni vol­tunk, Misi, Ancsi, én és az összes gyerekek, a franciskánus páterünk­nél, aki minden héten jön. Április 23. Tegnap este még megadtam Ferdinándnak a szükséges útbaigazí­tást bécsi útjához. Eladta itt az Aga-kocsit, amelyet még Széchényitől vettem, és most Bécsbe megy egy új Dionért, holnap Lacikával autón jön vissza. Megbíztam, hozzon irodalmat Misi betegségéről (boríték­ban), aztán neki akarok ülni és tanulmányozni, amennyire tudom, hogy Maminak a legjobbat tanácsolhassam: röntgen vagy operáció! — Ma reggel óriási ambulancia, kb. 30 ember. De olyan igazi szere­tettel dolgoztam betegeimmel, Isten kegyelme! Hiszen a rendelés előtt külön kértem, adja meg a kegyelmet, hogy olyan igazán kemény szí­veket megnyerhessek Istennek, és küldjön hozzám ilyeneket. — Néhány operált gyógyultan távozott, megható búcsúval. Este uzson­na után még kiültem Mislemmel a kertben a szobroknál levő padra, és természetesen a legközelebbi heti családi operációkról beszél­tünk. — Misi elküldött Lilikénkhez Szecsődre, ő mindjárt el is jött a kocsival, és nálunk maradt vacsoráig. Olyan bájos és kedves valaki, mindig örülök az arcocskájának! Április 24. Délelőtt 3 hályogoperáció, köztük az egyik azt mondta, ha nem fog látni, fölakasztja magát! — Egy kancsal, egy pterygium, egy cha­lazion. — Egy testvér is jött operációra egy ívvel — gyűjtés egy Assisiről szóló albumra. Felül Zichy püspök neve állt. Az album kb. 800 000 ko­ronába kerül. Aláírtam az ívet. — Ma igazi meleg nyári nap volt, úgyhogy Józsi, aki a kertben dolgozott, alaposan megizzadt! Az egyik gyerek mondta: „Undorodtam, mert két csöpp lehullott a homloká­116

Next

/
Oldalképek
Tartalom