Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 vettek észre azon a tájon. Szatmári káplánommal mindjárt siettünk föl a hegyre. Mivel épp egy mulatságról voltak hazatérőben sokan, s meghallották a szirénák hangját, sokan rohantak föl. Mintegy százan álltunk, tipródtunk ott a tűz hevétől felpattant ajtók előtt és bámultunk a tűzbe. Olyan volt a templom belseje, mintha jól befűtött kályha lett volna. Már a városban érezni lehetett a füst szagát, némi égésszagot, s a templom ablaki vöröslöttek. [A] bent állóknak persze — nagyobbrészt ifjak voltak — még szörnyűségesebb volt a látvány, bár a lángnyelvek alig csaptak ki. Heves, hideg északi szélben dideregtünk. Oltásról egyelőre szó sem lehetett. Még megközelíteni sem lehetett az ajtókat, bár a hideg szél elől a jól befűtött templom oltalmába húzódtunk. A lángtengerben égett minden, ami éghetett. A főoltár szobrai eleinte ki-kivillantak a lángokból, amíg össze nem rogytak. A padok már elégtek, de alvázuk még izzott, s abba sem akarta hagyni az égést. A szószék teljesen leroskadt, csak egy tartóvas maradt meg belőle. A szentély fülkéiben álló barokk szobrok legutoljára fogtak tűzet, amelyben hamuvá égtek. A mennyezetről nagy darabokban hullott le a vakolat. A lángnyelvek felmásztak a kórus évszázadok óta igen megkeményedett falépcsőire, onnan föl a kórusra. Az is összeomlott az utolsó darabkáig, az orgona természetesen vele együtt. A szél szerencsére nem az erdők felé vitte a pernyét, hanem a város felé. Az őszi aszályban könnyen támadhatott volna vészes erdőtűz. A kórus felett függő ívlámpa nyílást engedett a padlás felé, így már a tető is égett. Tűzben állott a keleti sekrestye plafonja is. Ugyanakkor a nyugati remetelak sértetlen maradt, s mikor tűzoltóink megérkeztek, ki lehetett belőle hordani a képeket, gyúlékony divánt, foteleket, ágyneműt. A tűzoltók természetesen gyalog jöttek föl a hegy aljáról. Első dolguk volt, hogy a homlokzati szobrokat, feszületeket biztosabb helyre tették. A kápolna falát az udvari részen borostyán futotta be majd egy méter vastagságban. Ez a falat is szárazon tartotta. Most már az is tüzet fogott. A tűzoltók letépték a repkényt a falról, lebontották a fáskamrát, amelyet már elért a tűz. Létráikkal felkapaszkodtak a tetőre, kezdték lebontani a gerendákat és ledobálni a zsindelyeket, hogy a torony mellett kezdődő tűz tovább ne terjedhessen. Pár lajt462 vizet hoztak a városból. Reggelig dolgoztak, felhasználták a fenn, gödörben tárolt vizet is, — körülbelül két hektoliter — s reggelre győzedelmeskedtek a megvadult elemek felett. A zsarátnokok463 és esetleg később felbukkanó parazsak oltására két ügyeletest ott hagytak. A közönség csak ténfergett, szörnyülködött, sírt, botránkozott, de tenni semmit sem tudott. A templom belseje kész 462 Lajt: járműre szerelhető hosszúkás hordó, felül széles szájjal. 463 Zsarátnok: égéstermék, parázs. 401