Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 19 3 9 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 19 5 1 1952 Az érdeklődés nagy. Mintegy 150-en lehettek. Nagy Ferenc beszélt az egyház világhelyzetéről, Regős János tanár pedig Istenhit és természettudomány címen. A felfordult Kálvária-templomot a város úgy-ahogy rendbe hozatta. Nagyböjt folyamán minden kedden és pénteken tartunk ott fenn szentmisét és elmélkedést Krisztus kínszenvedéséről. Első alkalommal fel is szenteljük a meggyalázott falakat. Ilyenkor a Jézus Szíve-templomban elmarad a 8 órai mise. A Jézus Szívében ezelőtt nagyböjt minden hetén volt egy német és egy magyar nyelvű keresztúti ájtatosság. Ezentúl csak a magyart tartjuk meg, péntekeken. Takáts tisztelendő szépen buzgólkodik, hogy tanítványai ezekre eljöjjenek, s így hozzászokjanak. Szerdán a német anyanyelvűek maguk tartanak ilyen ájtatosságot. Az elsőn tízen voltak. Március 11. A világnézeti tanfolyamon ma még többen voltak, mint tegnap, zsúfolt terem, még ki is szorultak többen. A Credo látogatottságával is meg voltam elégedve, 70-en jelentek meg. Nagyszerűen beszéltek ott Nemeshanyi Béla tanítóképzős igazgató és Palásti Ozséb bencés, emitt pedig dr. Csongor Ferenc orvos és Horváth Anzelm bencés tanár. A hölgykongregáció tagjai is pontosan megjönnek. Tegnap érte el a perselypénz először az egymillió pengőt. Tihamér Gusztáv polgári iskolai igazgató jött el búcsúzkodni; nyugalomba vonul. Evangélikus ember volt, de igen jóindulatú, nemes szívű. Boldogult felesége katolikus volt, három leánya is az. Március 15. Töméntelen hívő volt ma a kálváriái misén, sokan ki is szorultak. Mintegy ötvenen áldoztak. A zárdái leány elemiből is felvonultak az 5-8. osztályosok. A hazafias ünnepélyt a Nemzeti Bizottság rendezte a Bálházban, amit ma inkább Bal-háznak kellene nevezni, mert a baloldal ott székel. Én nyitottam meg, mint elnök, az ünnepélyt, én is zártam be. A négy párt egy-egy szónokot állított. Márkus párttitkár beszédét gyűlölet fűtötte. Kiemelkedett Koladics Pál tömördi gazda, kisgazdapárti tag beszéde, lelkesen, okosan beszélt, bár kissé súrolta a demagógiát. Március 17. Befejeződött az ifjúság világnézeti tanfolyama. A fiú elemi iskola legnagyobb terme zsúfolva volt. Az ifjú hallgatóság mindvégig kitartott. Sajnos, az iskolán kívülieket nem tudtuk meghozni kellő számban. Nemeshanyi Béla, Palásti Özséb OSB, Németh, Veverán Ferenc körjegyző, Németh Imre igen jól beszéltek. Tóth György volt a tanfolyam szervezője és vezetője, ügyesen állította össze azokat a pontokat, amelyeknél fogva az ifjúság megnyerhető. Többen hozzászóltak, látszik, hogy velünk éreznek. Fájdalma az ifjúságnak, hogy egyenetlen: a gimnazista többre tartja magát a képzősnél, ez az ipari tanulótól stb. 347