Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 Március 18. Második kultúrest közönsége a rosszra fordult idő és a több egyidejű rendezés miatt kisebb volt, de azért kielégítő. Dr. Vecsey Lajos tar­talmasán és nyomatékosan beszélt a török hódoltság alatti egyházfi] állapo­tokról. Az énekkar az Ave verumot407 adta elő, és egy éneket, amelyet Szabó János karnagyunk az én szövegemre szerzett /”Én Istenem, én mindenem”/. Kőszegfalván szombat este kezdte meg triduumát Toronyi Németh István, AC-titkár. Délután ifjaknak beszél, este felnőtteknek. Március 20. Szülők iskolája címen 9 napos előadás-sorozatot indított meg Nemeshanyi Béla mint az iskolán kívüli népoktatás igazgatója. Az előadások az evangélikus líceum dísztermében folynak, szintén igen nagy érdeklődő közönség jelenlétében. A programban négy katolikus pap is szerepel. Most, hogy egyéb szórakozási, tanulási, tájékozódási lehetőségek elmaradtak, rá­dió,408 utazás, színház alig van, kaszinózni, korcsmázni, családoknál össze­jönni alig lehet: az emberek nagyobb hévvel kapnak minden rendezésen, sőt még a prédikációknak is nagyobb a közönségük. A várostól, mint régi kegyúrtól, kértem járandóságaimat. A vízivám, a bor­­váltság, a Szent Imre-templomot illető gyertyapénz és a kőszegfalvai kántor karcgabonája együttesen körülbelül négy milliárdot409 tennének ki. Most a város ebből húsz milliót előlegezett. Hatvan méter fámnak az ára szintén a városnál van. így lesz az ember sokszoros milliomos, anélkül, hogy ezáltal dúsgazdag lenne. Március 25. Katolikus cserkészeink előadták Gárdonyinak ^4 bőreimül szín­darabját, más hely híján az evangélikus kultúrházban. Ötször adták elő a szép színdarabot, az embertelen adók miatt majdnem ráfizetéssel. Egyébként nem volt telt házuk, olykor szinte pangott a terem. Szombaton /23-án/ megérkeztek azok az éhező pesti gyerekek, akiket az or­szágos AC indítására a kőszegi családok befogadtak. Kőszegfalva 25, Kőszeg 10 gyerek befogadására jelentkezett. A plébánia [és] a bencés székház is befo­gadott 1-1-et. Mind elég jó helyre jutott, mindenütt szeretet fogadta őket. /Kőszegpatyon nagy nehezen fogadtak el kettőt, a plébános szintén kettőt, úri 407 Ave verum [Corpus] (latin): Üdvözlégy, valóságos Test. A híres Oltáriszentség-himnusz kezdősora. Urfelmutatáskor és szentségimádásokon éneklik. 408 A visszavonuló német csapatok sorra hatástalanították a magyar rádióállomásokat. 1944. november 30-án döntötték le a lakihegyi antennát. A Magyar Rádió 1944. december 24-én szüntette be adását, és 1945 márciusában indította újra. 409 A háborút követő pénzromlás 1946 elejére szélsőséges méreteket öltött. A Nemzeti Bank 1946 júniusában 100 millió bilpengős bankjegy kiadására is kényszerült. 348

Next

/
Oldalképek
Tartalom