Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1 943 1944 194.5 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 A hirtelen téliesre fordult idő, a locspocs, a lábbelihiány, a vallásos szellem süllyedése érezhető a miséink gyérülő közönségén. A kettős ünnepben hatalmasan megnőtt az idegenforgalom. Sokan halottaik sírját látogatták, sokan gyermekeiket, akik a vasutas árvaházban, vagy a reálban növendékek. A Hangya szálloda nem tudta minden jelentkezőjét befogadni, a Jurisich Szálló bezárt, megkértek, hogy a plébániára is fogadjak be egy ezredest. Radnóti Kovács Árpád szombathelyi festőművész készíti portrémat. Három elődöm képe már ott függ az ebédlő falán, így illett, hogy az enyém is ott legyen. A képet nem igen dicsérik, állítólag öt évvel idősebbet mutat, a karaktert csak részben tükrözi, merev. Inkább a részletek sikerültek, mint az egész. A különben kitűnő művésznek ez nem tartozik a legsikerültebb művei közé. November 6. Szent Lénárdot ünnepeltük a Lénárd-kápolnában szentmisével és Kőszegfalván, hisz ő a templom védőszentje. A Szent Imre-templom vasárnapi miséjére a város küldte szét a meghívókat, hivatkozva arra, hogy 1938 óta fogadalmi ünnepe. Szeretnének többen megnyerni engem a városi politikának, esetleg valami alakítandó városi párt vezérének. A párt hivatva volna arra, hogy „egységesen lépjen föl bizonyos kérdésekben és megmentse a várost attól a veszélyes kapkodástól, melybe vezetősége rángatja.” Igen, de mikor idekerültem, mindenkinek az volt az óhaja: jaj, csak az új plébános ne avatkozzék bele külső ügyekbe, amivel csak ellenségeket szerezne az egyháznak, és lejáratná a papság tekintélyét. Elődöm valóban hősi harcokba keveredett, sok sebet szerzett és ejtett olyan ügyekkel, amelyekért helytállni nem épp mint papnak, de mint a város kiemelkedő polgárának helytállani érdemesnek látszott. Én igyekeztem távol maradni a várospolitikától, s úgy látom, hogy így sem jó, meg úgy sem jó. Ha ez az óhaj hangosabb és türelmetlenebb lesz, non recuso laborem.174 November 21. Sostarec káplánom vasárnap este kezdett vakbélfájdalmakról, hányással járó rosszullétről panaszkodni. Dr. Vukán sebészorvosunk, aki szintén a vendségből származik, s dr. Rogács Ferenc kanonoknak unokaöccse, reggel mindjárt megműtötte. A műtét sikerült, a seb összevarrása nem ment könnyen a hájréteg miatt, mert Sostarec kissé kövérkés. Egy tüdőgyulladás óta szíve sem kifogástalan. Németh Józsi V. osztályú gimnazista, kitűnő tanuló, akinek tehetségére Rábakovácsiban fölfigyeltem, s onnan hoztam ide, hátgerincével szenved. A tornatanár hazaküldte. Nála is a vakbéllel van baj, holnap operálják. 174 Non recuso laborem (latin): Nem vonakodom a munkától. Székely itt Sulpicius Severustól idézi Szent Márton utolsó szavait. 136
