Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

Sülé Ferenc Kelcz-prefektusra rásózták a tanítóképző hittanóráit is. Ez túl­terhelés. A növendékek szeretik a kedves, szelíd, galamblelkű, ifjú papot s in­telligens előadásait. O azonban panaszkodik a túlterhelés miatt, éjfélkor tér pihenőre, reggel fél 6-kor kel, s éppen nem vasgyúró. Viszont dr. Győrög munkáját igen megkönnyebbítették. Csak 16 órát lát el, s a leánykceum egyik­másik osztályában csak alig néhány katolikus tanuló van. November 16. [sic!] A zárdában szülői értekezlet volt a leánypolgáristák szülei számára, azonban valóságos Actio Catholica gyűlés lett belőle. Németh Imre igazgató leánynevelési kérdésekről beszélt, Mihály János, a Katolikus Sajtóvállalat titkára a katolikus sajtóról mondott tüzes beszédet, én az Actio Catholica idei céljairól beszéltem. November 23. Most másik káplánunk, Kovács Aladár dőlt ágynak, görcs, hányás, diaré175, láz, legyöngülés arra vallanak, hogy vagy régi epebaja újult ki, vagy paratifusz176 177 vette elő. így aztán bináltunk, trináltunk' Gróh Bélá­val s dr. Győrög kisegítésével, még egy verbita is segítségünkre jött. Délután zárdái szülőértekezleten Szent Erzsébettel kapcsolatban a vallásos csa­ládi nevelésről beszéltem, utána a fiú elemiben Szent Imréről emlékezve ismer­tettem az AC szomorú kimutatását az erkölcsi élet romlásának illusztrálására. E héten négy délutánt kellett végigülni a városházán: a költségvető közgyű­lést és az azt előkészítő bizottsági üléseket. Én a fiúiskola fá[ja] és villany[a] érdekében szólaltam fel, eredménnyel. A reformátusok mozgolódtak a felekezeteknek szánt segélyek arányosítása ér­dekében. Kárukra, mert az arányosság kedvéért az övéket lejjebb kellett szál­lítani. Valaki szóba hozta, hogy a zsidóknak semmit sem kellene adni. Én el­lene nyilatkoztam: a zsidók időközben nem lettek gazdagabbak, s a vallási élet nélkül nem lesznek jobbak. Egyesek szerették volna a színészek segélyét jelentékenyen emelni. Többek között ezt én is elleneztem egyrészt fedezet hi­ányában, másrészt mert múlt évben nem álltak a művészet megkívánható ma­gaslatán. A városi munkásoknál bevezették a családi bért. Egy gazda aggo­dalmaskodott: majd még őtőlük is azt fogják kívánni. Simon József kerszoc titkár szépen szólalt fel, és a Rerum Novarum178 győzelmét látta a javaslat­ban, s annak elfogadásában. 1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 175 Diaré (görög): hasmenés. 176 Paratifusz: tífuszhoz hasonló megbetegedés, szalmonella baktérium okozza. Tünetei: fejfájás, fokozatosan emelkedő láz, a máj és a lép megnagyobbodása. 177 Trinálás (latin): A pap ugyanazon a napon három szentmisét mutat be. 178 Rerum Novarum: XIII. Leó pápa 1841-ben kiadott szociális kérdésekkel foglalkozó pápai körlevele. 137

Next

/
Oldalképek
Tartalom