Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Háborús kárjelentések 1945, 1946
Október végén jöttek és az utolsó alakulat január végén távozott. Vallásos szempontból még ezekben a felbomlott idegzetű hetekben is mintaszerűt nyújtottak híveinknek, nagyon szépen énekeltek, hivatalos szentmiséjükön mindig volt szentbeszéd /Berta Lajos tábori főesperes dicséretesen buzgólkodott/, maguk az akadémikusok ministráltak, a szentmiséken testületileg vett részt mindig a tanári kar és az akadémikusok és vezető tisztjeik jó része havonként járultak a szentségekhez. A megszállást megelőző napokban már szomorúbb velejárója volt a rend felbomlása, óriási tömegek áradtak az osztrák és a vend határállomások felé. Pinkamindszent és Szentgotthárd vidéke ezekről a napokról sokat regélhetne. A visszavonulás útjába eső minden plébános panaszkodott a német fosztogatókra, az állatállományt és éléstárakat a magánházaknál először a németek fosztogatták ki. A személy- és vagyonbiztonság pillanatok alatt megszűnt. A csendőrség az utolsó órákig emberfölöttit végzett és bátran szembeszállóit a németekkel is. Aggasztó érzés volt nagycsütörtökön délután, mikor a csendőrök parancsra elhagyták állomáshelyüket, nem volt akkor már magyar állomásparancsnokság, csak németek voltak, maguk is elcsigázottak, fáradtak és velünk szemben rosszindulatúak. A megszállást kísérő általános tünetek. A körmendi esperesi kerület megszállása nagypéntek és nagyszombat között történt. Általában harc nélkül. Csak Körmend elestét előzte meg kétnapos ádáz harc és csak a bekerítés veszedelme miatt rövidült meg ez a körmendi nagy szenvedés /amelyikről külön jelentésben számoltam be/, Pinkamindszent a megszállás után került és maradt 11 napon keresztül az arcvonalban. A megszállást a legtöbb helyen pillanatnyi örömmel fogadta a lakosság, mert úgy érezte, ezzel a háború számára véget ért. A megszállással járó szenvedéseket akkor még nem ismertük, sőt általában azt kell mondanunk, hogy különösen a falvakban nem is a megszállás első pillanataiban szenvedtek híveink, mint a későbbi hónapokig tartó megszállás alatt. A megszállás nyomában járó általános tünetek. Most utólag látja az ember mekkora jótétemény lett volna számunkra, ha ezekre a napokra felkészülhettünk volna. Annyit beszélt erről a propaganda, és mégis készületlenül talált minket. Vallásos, 148
