Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)

Felsőszopory Szily János (1777 - 1799)

polgárnak, ki nemes ember volt. Ez fogta magát egyszer, és kiment Dozmatra, hogy ügyét a plébánossal elintézze. A plébános, ki jól sejtette, hogy vendége mi járatban van, szívesen fogadta őt, és egy pint bort hozatott az asztalra és melléje két poharat. De vendégét nem kínálta meg. A vendég csakhamar rátért a kellemetlen ügyre, melynek elintézése végett jött. Azonban legnagyobb bámulatára és bosszúságára a plébános, ki hirtelen haragos ember volt, a vendéget nem éppen gyengéd arculütéssel illetve kikergette a szobájából. Az nagy haraggal és a plébánost szidva rohant az udvarra, hol a plébános cselédsége dolgozott. A plébános felkapva a pintesüveget és egy poharat, a vendég után sietett és hangosan kiáltotta:- Ne menjen el még, tekintetes uram, még egy pohár bort búcsúzásul igyunk meg! No, várjon egy kissé, ne siessen annyira!

De a vendég iszonyúan káromkodva csak sietett ki az udvarból. Másnap a püspöknél bepanaszolta a plébánost. A püspök beidézte maga elé a harcias lelkészt. Ez az idézésre megjelent, s nagy alázatossággal került a püspök színe elé. A püspök kemény hangon rivallt rá, hogy mit csinált ezzel és ezzel az úriemberrel? A plébános a legártatlanabb arccal felelt:- XY úr hozzám jött. Én a legszívesebben borozgattam s beszélgettem vele. Egyszer csak az úr ajánlotta magát. Én nem akartam őt még elengedni, kértem, tartóztattam, de ő csak elsietett. Én utána mentem, s hívtam vissza, s még a bort is utána vittem, hogy igyék még egy pohárral. De hasztalan volt! Ő elment. Mindezeknek tanúi voltak cselédeim, kik az udvaron dolgoztak. így hát, kegyelmes uram, nem

— 14