Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
radt, két osztályba oszlottak a kispapok (s ennek megfelelően két schola is volt: egyik a kápolna fölött a második emeleten, mert akkor még nem volt emeletes a kápolnánk, a másik pedig közvetlenül mellette). A 3—4-ed évesek felváltva dogmatikát és morálist vagy just és pastorálist hallgattak. Az 1—2-od évesek viszont váltakozva hol fundamentálist és ószövetségi biblicumot, hol históriát és újszövetségi biblicumot tanultak (beleértve a biblicumba az introductiót, exegesist, archaeologiát, hermeneuticát és a görög, héber nyelveket is). A tanárok száma nem változott. De míg az országos tanterv a morális és egyházjog tanítását bízta egy személyre, nemkülönben a biblikus tanárra bízta a fundamentális tanítását is: addig nálunk a jog és egyháztörténet, a fundamentális és a dogmatica specialis voltak összekapcsolva. 1837-ben új tárgyat hoztak be: a hazai jogot. Ezt a harmadévesek heti 2 és- a negyedévesek heti 1 órában tanulták. Első tanára lett nagyon tudós Nagy János: tankönyvnek Frank Ignác könyvét használták.1) Az első vizsga a hazai jogból 1840-ben volt, félévkor. Erre meghívták a megyéspüspökön kívül Vidos József alispánt és Szabó Miklós vármegyei főjegyzőt is.2) Dacára, hogy a vármegye akkoriban (nov. 4.) a vegyesházasságok ügyében már meglehetősen egyháziatlanul viselkedett. Tankönyv-változásról csak a dogmatikában tudunk. Szenczv Ferenc dr. a kiváló dogmatikus, behozta Guzmics Izidornak 1828-ban megjelent Theologia Christiana Fundamentalis3) és Theologia Dogmatica4) c. műveit. Bőiének, úgy látszik, nem nagyon tetszett a jozefinista ízű tankönyv s mikor (1839) Boros Károlyt a fiatal, nagy jövőt Ígérő pazmanitát a dogmatikai tanszékre helyezte, elrendelte egyúttal Klíipfel Engelbert freiburgi egyetemi tanár dogmatikájának5) használatát. Valószínű, hogy ez a könyv már 1828 előtt használatban volt a szemináriumban. A kispapok ugyanis nem szerezhették be, csak az egyházmegyei plébánosoktól kérték kölcsön e könyveket.6) 9 KP. 1839. október. 2) KP. 1840. február 28. 3) Jaurini 1828. 4) Pars I—III. Jaurini 1828. 5) Institutiones theol. dogmaticae. Pars. I.—II. Viennae 1807. e) KP. I. k. 71. 1. 207