Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története

Az osztályozás úgy történt, mint a középiskolákban. Vol­tak eminensek, első és második osztályba sorozottak. Vizsgálatok félévenkint voltak és kb. egy hét alatt lezaj­lottak. Előttük 3—4 napos szünet volt csupán a készületi idő. Többre nem volt szükség, mert az ismétléseket már az órákon elvégezték s hivatalosan megállapított időben, kb. egy hónap­pal korábban kezdték. Ilyen ismétlő időben a circulusok, ki­kérdezések el is maradtak.1) Török rektor óta minden hónapban fegyelmi és tanul­mányi értekezletet tartottak az elöljárók (1830). Az ilyen ülé­seken felolvasták a ductorok információit, amelyeket bizo­nyos kérdőpontok szerint töltöttek ki az egyes kispapokról.2) Az esetleges kihágások vagy visszaélések ellen erélyes intéz­kedéseket tettek. Ismételten szívükre kötötték a papnövendé­keknek, hogy minden nagyobb zajt, lármás, heves vitát ke­rüljenek, a kulcsárhoz le ne járjanak, az ajtókat rendesen csukják he, ételt-italt be ne hozassanak, árusokat be ne ren­deljenek, folyosókon ok nélkül ne járkáljanak, stúdiumra szánt napokon vagy legalább tanulási órákban ne fogadjanak vendégeket, szolgákkal ne basáskodjanak, sétán az őrködő ductorok szeme elől messze ne távozzanak, a kert gyümölcs­fáit meg ne dézsmálják, ágaikat le ne törjék stb. stb.3) A duc­­torokat is intették, hogy szabad időben se hagyják nyájukat őrizet nélkül s ne távozzanak a múzeumból.4) Megesett, hogjr a kötelességmulasztó ductort el is mozdították állásából, pl. mikor az egyikük azt a tanácsot adta egy jámbor elsőéves­nek, hogy törje fel a kert bezárt ajtaját. Külön tilalmazták, hogy sétán valaki betérjen a polgárok szőlőibe, akik úgy lát­szik, magyaros vendégszeretettel és úrtisztelettel invitálták olykor a szembejövő kispapokat boruk megkóstolására.’) A szabályokat félévenkint felolvasta a prefektus a nö­vendékeknek az összes elöljárók jelenlétében. Ha a püspök nem volt jelen, a rektor intézett ily alkalmakkor beszédet az ifjúsághoz, amelyben magyarázta is a szabályok értelmét. Egyszer azt is említi a tanári jegyzőkönyv, hogy a rektor *) *) TP. 1836. június. 2) TP. 1830. 3) TP. 1832. július 4. 4) TP. 1830. november 10. 6) TP. 1837. március 4. 208

Next

/
Oldalképek
Tartalom