Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
nak. Akik, ha kedvező anyagi kilátások és élvezetek arra bírják őket, hogy családalkotásra vállalkozzanak, megteszik külszínre mindazt, amit céljuk elérésére okvetlenül meg kell tenniük, de Istenre nem gondolnak. Hivatkoznak tanúságára, hanem azért hazudnak, mikor azt állítják, hogy szeretik egymást; hazudnak, midőn azt fogadják, hogy egymást el nem hagyják. Az egész házassági eljárás csupa szemfényvesztés, parádés csalás és önámítás. És mivel az ily családfők rendszerint ezen szellemben élnek is, csakhamar eljön az idő, midőn átlátják, hogy egymáson becsülni valót nem igen találnak s lassankint elindulnak, egyik jobbra, másik balra. A családos együttlét unalmassá, majd állítólag kiállhatatlanná válik. Azután jön a hősies lépés, oltárt cserélnek, hogy egymást is könnyen elcserélhessék .. . És a gyermekek? Óh a gyermekek veszedelemben maradnak, szívják a mérgezett levegőt, látják a rossz példát; csoda-e, ha lassankint szánandó nyomorultakká lesznek?! A gyermek szíve olyan, mint a nemes pálma, melyről fiatalkorában a rajta tett vágásokat és sebeket az évek hosszú sora sem képes eltüntetni, — sőt ellenkezőleg, napról-napra jobban kidomborodnak azok és alakot öltenek. A gyermekből lehet angyalt, de lehet ördögöt is képezni . . . És rendszerint mi következik ezután? A földön minden múlandó, mulandók a legújabb illatú kéjvirágok is. A heves szenvedélyek is végre kiégnek, a legkábítóbb mámor is szétfoszlik, a legcsábítóbb ködfátyolképek is elhúzódnak. A regénynek vége szakad; az elvesztegetett élet sötét romjait az önmagáról való bűnös megfeledkezésnek, a legszentebb kötelességek lábbal tiprásának kínos emlékezete teszi még gyászosabbakká. De nem rajzolom tovább a szomorú képet... Én csak érinteni akartam e tárgyat, mely mint ragály, a levegőben van, divatcikké kezd válni. Szeretném, ha szavaim csontokat, velőket megrázó erővel bírnának s a családatyák és anyák szíve gyökeréig hatnának, midőn most főpásztori szívem egész melegével, Jézus szent nevében . . . arra kérem, maradjanak meg állhatatosan az erkölcsi alapon, melyen, mint tapasztalhatták, egyedül nyugszik biztosan a család élete . .. Azért újólag kérlek titeket az apostol szavaival, hogy a hivatáshoz, melyre hivatva vagytok, méltóan járjatok. (A be«• 115
