Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
széd jeligéje.) Egyet ne felejtsetek soha, azt, hogy van Isten, kiben élünk, mozgunk és vagyunk s kinek egykor kezeibe esünk. Egyet ne mulasszatok el soha, azt, hogy Istent szeressétek, mert Szent Pál szavai szerint: az Istent szeretőknek minden javukra szolgál (Rom. 8, 28). Most már megkönynyebbült lélekkel kérem az Istent, hogy elhúnyt híveimnek örök nyugalmat, az élőknek pedig boldog újévet adjon a mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen.“ 1881. február 3-ig személyesen vezette az egyházmegye kormányzását. Ekkor már ágyba kellett feküdnie. Orvosai a legkisebb munkától is eltiltották. „No most, — szólt titkárához, Horváth Istvánhoz — kiadok rajtad, mert orvosaim nem engedik a további működést; menj át a vikárius (Kopsz püspök) úrhoz, kérd meg őt nevemben, hogy egy ideig vezesse a kormányzatot.“ Az egyházmegye ügyeinek vezetését nem is vette többé kezébe. Már január 28-án erős csuklás kínozta, mely február 4-ig tartott. Köhögése is egyre erősebb lett. Az orvosok szerint szervi baja nem volt, de azért a beteg még idejében elkészült az örökkévalóságra. Még január 16-án, Jézus szent neve napján, meggyónt, hogy teljes búcsúban is részesülhessen. Február 21-én Kopsz János püspöki helynöknek kijelentette, hogy föl szeretné venni a haldoklók szentségeit. Rendes gyóntatóatyjánál, Mácz Norbert ferences házfőnöknél meggyónt. Mielőtt az Ür testét magához vette volna, latin nyelven ünnepélyesen elmondotta a hitvallást, továbbá az „Adoro te devote“-t, mire maga hívta föl Kopsz püspököt, hogy most már nyújtsa neki a szent Ütravalót. A szentáldozás után fölvette az utolsó kenet szentségét is ugyancsak Kopsz János püspök kezéből és a megfelelő imádságok végén az ament mindig maga mondotta. Épületes áhítattal vette fel a szentségeket, mialatt csak a helynök, gyóntatója, a püspök három udvari papja és rokonai voltak jelen. A szentségek felvétele után a helynöknek és gyóntatójának megköszönte fáradozásukat és unokaöccséhez fordulva így szólt: „Lásd, a becsületes ember így végez.“ Február 23-án ismét gyónt és áldozott. Ekkor Köves Antal kanonok, a beteg ifjúkori barátja és iskolatársa gyóntatta és áldoztatta. Ugyanezen a napon betegsége rosszabbra fordult. Ezért Bécsből táviratilag hivatták Schnitzler tanárt. 116
