Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
oly tanítók, kik a magyar nyelvet nem tudják, tehát azt nem is taníthatják. Oly baj, melyen alkalmas tanítók hiánya miatt hamarjában alig lehet segíteni. Azaz mégis lehet, ha papjaim között mennél többen lesznek, kik, mint ezt már nekem néhány an komolyan megígérték, addig is a magyar nyelv tanítását személyesen végzendik iskoláikban. — A kerületi esperes és tanfelügyelő uraknak egyúttal meghagyom, hogy a felügyeletük alatt álló iskolák meglátogatása után nekem arról, vájjon a magyar nyelv tanulása mindenütt folyamatban van-e? ki által és minő előmenetellel taníttatik? lelkiismeretesen jelentést tegyenek.“ 1880. január 2-án ezt írta: ,,Az 1879-i XVIII. te. a magyar nyelv tanítását minden népiskolánál kötelezőleg elrendeli. Ámbár a törvények ezen rendelete minket készületlenül nem talált, mert már jóval a törvény hozatala előtt a nem-magyar ajkú iskolákban a magyar nyelv tanítását elrendeltem . . . és kedves tapasztalásból tudom, hogy az eddigi fáradozást több helyen nem kis siker koronázta; most, midőn erre országos törvény is kötelez, újból felkérem lelkészkedő papjaimat, hogy kettőzött buzgalommal azon legyenek, miszerint a gondjaikra bízott iskolákban a magyar nyelv mennél nagyobb sikerrel taníttassék . . .“ Horvátjait és vendjeit maga is buzdította. Megtanult úgy, ahogy vendül és horvátul; először csak a Miatvánkot és Üdvözlégyet, aztán egy csomó, közönséges beszédben sokszor ismétlődő mondatot, végül egy prédikációt. Első bérmaútja alkalmával mindegyik horvát és vend faluban ezt a rövidke kis beszédet mondotta el: „Édes fiaim! Én a, Bakony mellett nevelkedtem, ahol a magyar ember azt sem tudja, hogy van-e horvát a világon. Lássátok, én püspök vagyok, Istennek szolgája ugyan, de azért hozzátok képest mégis nagy úr. És a ti nyelveteket én mégis megtanultam, pedig én ti rátok nem szorulok s ti nekem nem adhattok semmit. Lássátok, ti rászorultok az édes magyar hazára, az ad nektek békességet, nyugodalmat és mégsem tudtok édes hazátok nyelvén beszélni. Vegyetek példát én rólam. Ha én megtanultam öreg létemre a ti nyelveteket: a ti fiaitok is megtanulhatják a haza nyelvét. A haza a mi édesanyánk és mi az ő gyermekei vagyunk.“1) *) *) Eötvös Károly az „Egyetértésiben. 108
