Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - I. Felsőszopori Szily János
kaját? Akad-e hozzá hasonló, örökére méltó, aki be tudja fejezni megkezdett munkáit s megvalósítja nagyszerű, gazdag programmját? ... Ez a kérdés aggasztotta mindenek szívét. Szomorúan jegyzi be január 2-án a kispapok krónikása. Kerkápoly Péter az ifjú klérus assistentia-könyvébe e sorokat: „Gyászos volt a kezdete, de még sokkal keserűbb a befejezése január második napjának. E végzetes és tragikus nap magával ragadta mind a saját fényét, mind a mi világosságunkat valamennyiünk zokogása közepette. A mi püspökünk, a mi atyánk, halálos betegségtől ágyhoz szegezve elérkezett élete befejezéséhez; komoly homlokát elborította a veríték, kedves arcát a halál sápadtsága, szelíd szemei megtörtek, beszédes ajaka elhallgatott, mind nehezebben lélekzett, lábai, jótékony kezei elhidegültek, egész teste megreszketett a halállal való küzdelemben, az örökkévalóság félelmes előcsarnokában állván: egy negyed tizenegy óra volt, mikor felcserélte az időt az örökkévalósággal. — Tehát őt is elragadta a vad, dúrva, kegyetlen, kíméletlen halál!!!“1) Szombathely város január 5-én tartott rendkívüli közgyűlésén elhatározta, hogy tőle telhető módon le fogja róni háláját a boldogult iránt, aki nagyszerű alkotásaival a város újjászületése, felvirágoztatása körül elévülhetetlen érdemekkel tette halhatatlanná emlékezetét.2) Szily János holttestét, mely öt napon át a püspöki palota nagytermében volt felravatalozva, január 7-én temették el. Jóllehet Szily végső akarata az volt, hogy temetése a lehető legegyszerűbb módon történjék, híveinek szeretete felejthetetlenül széppé tette azt. A temetés napján Szombathely polgárai sorfalat álltak a püspöki palotától a ferencesek házáig. A temetési menetet J) „Lugubre initium, sed finis acerbior multo diei 2-ae Januarii anni currentis 1799 nobis accidit; fatalis namque illa (fatalis, quia novissima) et tragica (tragica, quia maestissima) dies et suam et quae post se nobis praeluxit, lucem cunctis nobis juste maerentibus subtraxit. Episcopus noster, Pater noster lethaliter lecto affixus ad extremum vitae articulum devenit; jamque, dum gravis sudare frons, affabilis pallescere vultus, mites frangi oculi, loquax silere lingua, anhelare profundius pectus, frigere pedes, atque liberales manus, corpus denique totum vehementer affligi coepisset in horrifico tremendae aeternitatis vestibulo consistens; mox tempus cum aeterno, primo supra horam vespertinam decimam quadrante commutavit. Ergo et hunc fera, barbara, dura, saeva mors rapuit!!!“ Assist, könyv II. k. 10—11. 1. 2) Prothocollum privilegiati Oppidi Sabariensis a 25. Apr. 1797. usque 31. Dec. 1799. Pg. 346—350. 9 129
