Géfin Gyula: A szombathelyi székesegyház (Szombathely, 1946)

A székesegyház a bombázás előtt

1814. április 29-én ünnepélyesen vitték át a püspöki palotából a székesegyházba Szent Piacidus vértanú ereklyéit és Nép. Szent János oltárán üveggel borított tumbában helyezték el azokat.

A székesegyház külső és belső díszítése 23 esztendei munka után lezárult. Bőle András őrkanonok, a későbbi püspök az 1815. évi kánoni egyházlátogatás alkalmával elmondhatta: „Somogy püspök Szilv Jánosnak tervét és szárnyaló eszméit tökéletesen valóra váltva a bazilikát abban a fenséges szépségben építette fel, amelyben lelkünk mérhetetlen örömére szemlélhetjük.“23

A székesegyház a kortársak szemében szimbólummá magasztosult: Szily János grandiózus szellemének, Isten országáért lángoló buzgóságának szimbólumává. Halljuk ezt utódainak ajkáról. Somogy Lipót 1806. november 10-én. inthronisatiója alkalmával mondja:

„Ezen a helyen, ahol állunk, ugyan mi másról beszél nekünk ez a bazilika, mely bennünket befogad, ezek az oszlopok, oltárképek, mennyezetfestmények és ezek a kövek, mint arról a tüzes buzgóságról, mellyel a szombathelyiek első püspöke Isten országáért lángolt? Arról a buzgóságról, amely az ő áldott emlékét a leggyengédebb hála érzetével származtatja át a késő utódokra . . .“24

A harmadik utód, Bőle András mint Szombathely plébánosa volt Szily templom-építő munkásságának tanúja. 1825. július 10-én püspöki székfoglalása alkalmával ekként emlékezik meg nagy elődjéről:

„Ki magasztalhatná eléggé, ki dicsőíthetné kellőképen ezen szék első püspökének apostoli buzgólkodását ezen szőlő művelésében, az ő lelkipásztori éberségét, türelmét a munkában, rettenthetetlen lelkierejét a vallás védelmezésében,

23