Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Kovács József: A veleméri Szentháromság-templom (Történelem, ikonográfia, ikonológia)

nem is létezett, hanem csak kitalált, költött személyről van szó, akit csak a legendák eleven színezései tettek élővé. Mindenekelőtt a Szentnek a messze időkre visszamenő, hatalmas kultusza érvel a személy történelmisége mellett. A martirológiumok, különösen a részegyházak martirológiumai, vagyis az egyes területeken tiszteletben részesített és részesítendő szentek „hivatalos” jegyzékei, szinte a legrégibbtől kezdve mindmáig, folytonosan megemlékeznek róla mint vértanúról, noha vértanúságának helyére és módjára vonatkozólag eltérő adatokat közölnek. A Római Martirológium, ahová mint a nem római egyház hagyománya, csak a 16. század közepén került bele, a következőket írja róla: a Décius-féle keresztényüldözés idején lett Kristóf vértanú: mivel a tűzlángok nem ártottak neki, vassal vesszőzték, átnyilazták, majd lefejezték. A TI. Vatikáni Zsinat rendeletére készült Római Naptár (1969), amely Szent Kristóf számára emléknapot nem jelöl meg, a Szentnek létezését nem vonja kétségbe, mert a helyi egyházakban tiszteletét továbbra is megengedi.

Felvethető itt azonnal a kérdés: Vajon az ábrázolhatóság legkülönbözőbb területein és a különböző korokban megalkotott, megélt „Szent Kristóf”-ok mindenképpen a történelmi Szent Kristóf ábrázolásainak tekinthetők-e? Másképpen felvetve a kérdést: Milyen összefüggés van a történelemben valaha élt Szent Kristóf és a különféle Kristóf-ábrázolások között? A helyes választ akkor kapjuk meg, ha ebből a tételből indulunk ki: Kristóf a maga képiségében nem más, mint az egyetemes fogalomnak a platonikus bölcselet elgondolása szerint megszerkesztett modellje.

Kristóf — másképpen: Christophorus — mint modell a platonikus ismeretelmélet képletével bölcseletileg így írható le:

A változó világ valamennyi Christophorusának megfelel egy — az értelmünkön és a változó világon kívül — önmagában létező és értelmileg felfogható, tárgyi valóságú Christophorus-őskinézet (= Idea), de ez az őskinézet nem rendelkezik a változó világ létezőinek semmiféle határozmányával. A Christophorus-őskinézet tehát már maga is Christophorus, csakhogy nem ez vagy az, ilyen vagy olyan, előbbi vagy utóbbi, hanem csak egyszerűen és tökéletesen Christophorus, sőt „A” Christophorus, az örök, a változhatatlan Christophorus. — A változó világ valamennyi Christophorusára — legyen az személy, műalkotás, vagy jellem — az előfordulási helytől, időtől és körülményektől függetlenül az a jellemző, hogy azok valamennyien hasonlítanak az őskinézetre, minthogy abban valamiképpen benne vannak, sőt ezzel a részvételükkel tulajdonképpen annak alkotói is. — Az emberi lélek a jelen élet előtt — tehát midőn még a test nem akadályozta — már szemlélte az őskinézeteket; ezekre emlékszik vissza, amikor most — a jelen világban — az érzékelhető valóságokat látja. Ezért az a tény, hogy egyugyanazon fogalom (itt: Cristophorus) sok dologról (itt: személyről, műalkotásról, jellemről) állítható, abból magyarázható, hogy a változó világban levő sok dolog (itt: a különféle ,,Christophorus”-ok) az elmét ugyanannak a változatlan őskinézet-valóságnak (esetünkben: a Christophorus-őskinézetnek) a felidézésére vezeti. — Minden Christophorusban tehát az egyetemes Christophorus tükröződik vissza.

Platonikus értelemben tehát a jelen világ valamennyi Cristophorusa az őskinézet idézése, ezért valamennyi egymással is összefügg. (Az összefüggést az egyes bölcseleti irányok másként látják. A nominalizmus például csak járulékos különbséget enged meg a dolgok és őskinézetük, illetve maguk a dolgok között). A történelemben valaha élt Kristófnak a személye és Kristóf mint

520