Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Bárány László: A magyarszecsődi plébániatemplom építéstörténete és helyreállítása
csarodai megoldásban, akár úgy, hogy a karzat hármas ívnyílása a mennyezet alatt megismétlődött. Pálóczi-Horváth András sem tartja lehetetlennek ezt a torony-megoldást. Sőt, véleményét az 1989-ben, még a kutatás és helyreállítás előtt megfogalmazott és kéziratomban közölt elgondolásom ellenében hozza: „A magunk részéről azt sem tartjuk lehetetlennek, hogy a karzat középső ívére támaszkodó, tehát a hajóba ugró kis tornya lett volna a templomnak.”57 Elismerem, hogy 1969-ben még a homlokzat csúcsára ültetett egykori kis harangtoronyról írtam a Genthon István nyomán kialakult közfelfogás cáfolására. O a tornyot a román korból valónak gondolta, melyet a barokkban erősen átalakítottak. A vizitációs leírásokban torony nem szerepel, csak fa harangláb a templom mellett. Sőt, ki van hangsúlyozva a toronytól való megfosztottság: „ecclesia ... est turri destituta”.58 A mai torony tehát románkori nem lehet. Kéziratom elején azonban felhívtam az olvasó figyelmét egy körülményre: Idők folyamán több dologban változtattam véleményemet. Tehát csak az egész munka elolvasása ad teljes, hű képet elgondolásaimról. Így feladtam a túlnyomó részben lombard hatások érvényesülésének elvét. A 47. valamint a 73. oldalon a posztamensekre támaszkodó karzatról és toronyról írok. Az OMF Tudományos Osztályán már 1970 őszén, személyesen megjelenve, kértem a nyugati karzat rekonstruálását, teljes belső megépítését, ha a torony, a jelenlegi megléte miatt, nem is építhető fel eredetben. Egy megbeszélésen azonban felemlítettem még a jelenlegi torony elbontásának lehetőségét is. Később, a szakirodalomban megjelenő közlemények hatására a sokszorosításra már átadott kéziratomat visszakérve a 73. oldalon a következő szavakat iktattam be pótlólag: „esetleg torony nélkül”, vagyis homlokzat előtti vagy mögötti torony nélkül, vagy „áltorony’’-nyal is épülhetett. Bár az áltornyos-megoldás lehetőségét végezetül tehát mégsem zártam ki, érveléseimet mégis a karzatra támaszkodó torony-megoldás mellett sorakoztatom fel, mert ezúton törés nélkül illeszthető bele késő románkori provinciális templom építészetünk eddig vallott koncepciójába. A posztamensek egyébként indokolatlanul nagy méretűek lennének. A régész adata szerint 0,85X1,29 m és 0,95X kb. 1,21 m. Fényképpel igazolhatóan téglaalapozással rendelkeznek. A Ny-i fal vastagsága pedig elég statikai bizonyítékot nyújt. Erre utal Pálóczi-Horváth András is: „a pillér lábazatok ugyanis alapozással készültek, a Ny-i fal pedig igen teherbíró, alapozása erősen kiszélesedik”. Közölt adatai alapján a Ny-i fal szélesebb. „A felmenő fal szélessége közvetlenül a lábazat fölött: 1,25.” Az oldalfalak keskenyebbek: „az északi fal 0,95—1,00 m, a déli fal 1,10—1,15 m (a lizénák nélkül)”. A csarodai, zobordarázsi stb. templom alaprajza sem mutat ki semmilyen különösebb statikai megerősítést a Ny-i fal középső, tornyot tartó részén. A „homlokzati síkba belesimuló” (dr. Gerevich László művészettörténész megfogalmazásával59) torony-megoldás miatt szerintem az egész Ny-i falat készítették erősebbre. Pálóczi-Horváth András felmérése és megállapítása, hogy „a nyugati falat 1,90 m szélességben kezdték alapozni, a sárgásbarna agyag alatt fekvő jó teherbírású, nagy szemekből álló kavicsrétegre . . -”60 A Ny-i oromfalon a padlástérben, a posztamenseknek megfelelő szélességben, keleti irányú csonkolt falelágazásokat figyelhetünk meg. Lefelé, a hajótérbe való folytatásukként legalább a Ny-i ablak alsó szintjéig lenyúlóan lefaragás volt észlelhető a falképek restaurálásakor. (Állításom falkutatással igazolásra szorul.) Az oromzat külsején bemutatásra került kő konzolok (a mai torony és 489
