Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története

Gloria, Credo, Sanctus, Agnus Dei) magyar nyelven való éneklése hazánkban a 17. század második felében terjedt el. Ez az idő a katolikus restauráció kezdete, visszahatás a protestáns előretöréssel szemben. Nem kétséges, hogy a mise magyarnyelvű éneklésével a katolikus Egyház a protestánsok fegyverét vette át. Náray György 1695-ben megjelent „Lyra Coelestis”-ének bevezetésében kifejezetten utal arra, hogy azért komponálta meg (ego composui!) a mise énekeit, vagyis a Kyriet, Glóriát, néhány prózát, Credot, Santust és az Agnus Deit magyar nyelven, hogy a protestánsok, akik a katolikusokkal vegyest laknak, megértsék, és szívesebben ráálljanak, hogy a misére eljönnek. Náray ezen szavai természetesen nem akarják azt mondani, hogy ő volt az első, aki magyarra fordította a miseénekeket.

Bár nem akarjuk itt ismertetni a magyar énekeskönyv ék történetét, az alábbiak megértésére mégis röviden ki kell rá térnünk.

Kisdi: Cantus Catholicije 1651-ben sok „régi és új Deák és Magyar” éneket hozott nyilvánosságra. A lőcsei Breuer nyomdában megjelent első kiadás mégsem elégítette ki a kor minden igényét, s hamarosan módosított kiadása jelent meg. Ezt azonban már nem az egri püspök (Kisdi) patronálta, hanem az esztergomi érsek, Szelepcsényi György. És nem is Lőcsén jelent meg, hanem az érsek városában, Nagyszombatban 1675-ben, majd ismét 1703-ban, 1738-ban és 1792- ben.

Szelepcsényi énekeskönyve nem volt ugyan „hivatalos” kiadás, de az érsek neve mégis nagy tekintélyt biztosított számára, és pl. éppen Náray is ezt tartotta a korabeli főénekeskönyvnek. (.. ,”ut in Cautionali ordinario Tyrnaviensi” — mondja róla énekeskönyvének 100. lapján.)

Szelepcsényi Cantus Catholicije pedig már példát mutatott a könyv függelékében a mise magyar nyelven való éneklésére. Meg is indult mindenfelé a magyar nyelvű Ordinariumok komponálása. Az újabb énekeskönyvek (Kájoni: Cautionale Catholicum 1676, Szegedi F. Léránt: Cantus Catholici 1694, Náray: Lyra coelestis 1695, a kéziratos Túród Cautionale) mindegyike tartalmaz magyar Ordinariumot. így a katolikus restauráció kapcsán a 17. század második felében általánosan elterjedt a mise énekeinek magyar nyelvű éneklése. Ez volt a barokk liturgikus lelkiségnek egyik legnagyobb vívmánya.568

Ebbe a mozgalomba kapcsolódott bele Mesterházi Miklós vépi iskolamester, aki 1713-ban összeállította azt a kéziratos énekes gyűjteményt, amelyet Vépi Enekeskönyvnek nevezünk.569

Mesterházinak 200X160 mm nagyságú könyve a 29. számozott oldallal kezdődik, de a hiányzó fóliókból több megtalálható hátrább, hibás helyre bekötve. Az utolsó számozott oldal 363. A kötetben néhány helyen pár lapos hiány észlelhető. (Pl. 107—108, 231—235. lapok.)

A szakirodalom eddig nem ismertette. Tanulmányunk keretei nem engedik, hogy minden részletére kitérjünk és más énékeskönyvekkel egybevessük. Csupán annyiban szólunk róla, amennyiben az egyházmegye zenetörténetében szerepe van.

Az énekesikönyv az egyházi év menetét követi. A végén .megtaláljuk benne Jeremiás próféta imádságát a nagyszombati liturgiából, majd az Appendixben a fentebb (391. lapon) ismertetett Ádám panaszát.

Túlnyomó részt egy kéz írása, Mesterházi Miklósé. Nevét a 146. lapon árulja el. A húsvéti énekek címfelirata után ezt írta be könyvébe: „Qua propter merito pro coronide et concentu usurpare hoc metrum Uhuit:

393