Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
B. Thomas Edit: Savaria christiana
keresztények Pannóniában. Az első két században a misszionáló törekvések csíráit sem tudjuk eddigi ismereteink szerint fellelni provinciánkban. Az ilyen korai hithirdetés lehetősége ellen szól a korai zsidó diaspora hiánya is. Egyetlen korai sírkövön jelentkezik Sopronban, az egykori Scarbantiában. a zsidónak tűnő Deiborach név. de a személy vallási hovatartozására semmi sem utal. Pannóniát a kereszténység két irányból közelítette meg. Az egyik az itáliai Róma-városi ortodox kereszténység, az Adriai tenger északi partján fekvő aquileiai egyház közvetítésével került el először a Dráva—Száva-közén fekvő területekre, s mint azt egykorú források feljegyezték, a III. század folyamán Cibalaeban már püspökség is működött. A Dráva—Száva közére vonatkozó egykorú auctor adatok bizonyítják a terület korai kereszténységének mozgalmas életét, beleértve az egyházüldözéseket, mártírok kivégzéseit. Valeria tortományból hosszú ideig nem ismertünk mártírokat sem, csak a legutóbbi évek kutatásai során szereztünk tudomást pl. a Brigetio-i mártírokról. A magyar Dunántúl területén egyházi szervezetről sem tudott a korábbi kutatás, — ma azonban minden okunk megvan arra, hogy az újabb ásatások által felszínre hozott korakeresztény épület és leletanyag kapcsán nemcsak szervezett egyházközségeket, de püspökségeket is feltételezzünk. A keresztény hit terjedésének megvoltak a maga szociális, kulturális és földrajzi előfeltételei. A dunai tartományok területeinek a keresztény közösségbe való bekapcsolása nagymértékben függött a városiasodás intenzitásától is. Az I—II. században a kereszténység inkább a városokban terjedt. Itt folytatnak propagandát hithirdetői is. A dunai tartományok krisztianizálódásában jelentős időszak a III. század második fele. Macedóniában, Salonában, Aquileiaban a kereszténység ez alatt az 50 esztendő alatt vert gyökeret, illetve szerveződik egyházközségekbe. Ennek a korszaknak az elejét a Gallienus-féle 260-ban kibocsátott edictum jelzi. Az utána következő mintegy 40 esztendős, viszonylagos békekorszak lehetővé tette a részleges misszionálást Pannóniában is. Diocletianus uralkodása első éveitől kezdve a régi római erkölcsök, törvények felújítására és ezzel kapcsolatban a birodalom boldogulását biztosító istenek kultuszának elmélyítésére törekedett. Ennek a restaurációs valláspolitikának a jegyében igyekezett gátat vetni a római vallásossággal ellentétes eszmeáramlatok, így a kereszténység terjedésének is. A kereszténység és az impérium között levő ideológiai ellentét ellenére is a keresztények egy része a III. század végén megalkudott az impérium gondolattal és a politheizmussal való kompromisszum felé hajlott. Ez a kormányzatban azt a reményt keltette, hogy erőszak alkalmazása nélkül is meg lehet nyerni és vissza lehet vezetni a Krisztus-hívőket a régi istenek kultuszaihoz. Diocletianus a békés eszközök helyett erőszakos üldözésekkel kísérelte meg valláspolitikai céljainak megvalósítását. Az első üldöző edictum 303. február 23-án kelt és kirekesztette a keresztényeket — Pannóniában is — az állami hivatalokból, perviteli jogukat megvonta, és az egyházakat megfosztotta minden vagyonuktól. A második és harmadik edictum kizárólag a klérus ellen irányul. Megjelent 304-ben a negyedik edictum, amely a római birodalom minden alattvalójának, így a keresztényeknek is előírta az áldozási kötelezettséget a pogány istenek tiszteletére. Az edictumok végrehajtása pusztító következményekkel járt a fiatal pannóniai kereszténységre nézve. Azok a papmártírok, akiknek nevét és szenvedéstörténetét megőrizték a források, még 303-ban haltak vértanúhalált. Az 38