Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Szigeti Kilián: A szombathelyi egyházmegye egyházi zenéjének története
altista 1871-től énekelt a kóruson. Kerner Ignác tanító 1880 óta képviselte a basszus szólamot. Ö volt egyúttal a kisegítő orgonista, amikor Dohnál vezényelt. Ilyenkor a basszus szólamot Henke Alfréd énekelte. De Kerner, mint tanító sokszor orgonáit később a diákmiséken, mint látni fogjuk. — Az énekes együttes legrégibbb tagja Kuntner János tenorista volt, katonazenész, valamikor a bécsi híres „Deutschmeister” katonazenekar tagja. Kőszegen 1869-től működött a kóruson.394 A négy fizetett, alapítványi énekes mellett Dohnál fokozatosan a kórusra szoktatta az önkéntes énekeseket. Így elérte, hogy amikor az első világháború után a Nádasdy-alapítvány pénz-alapja elértéktelenedett, az anyagiak hiánya miatt a templom kórusán semmi törés nem történt. Sőt az énekkar 1920. január 11-én egyházi hangversenyt rendezett, amelynék jövedelmiéből Dohnál a templomi énekesek számára alapítványt szervezett. A hangverseny bevételén kívül az alapító tagok is segítették Dohnál nemes tervének megvalósulását anyagi hozzájárulásukkal. Az alapító tagok — Dohnálon kívül — a fizetett és önkéntes énekesekből tevődtek össze. Névszerint a következők voltak: Szopranisták: Eitner Saralta, Oriovits Gizella, ekkor már 25 éve énekesnő a kóruson, Schlapfer Jozefina, 27 éve énekes, Altisták: Tipka Mária, Bobusis Katherina, 45 éve énekes, Tenorista: Kuntner János, Basszista: Kerner Ignác.395 A felsoroltak nem jelentik az énekkar teljes névsorát. Rajtuk kívül is voltak szép számmal önkéntes énekesek, akikkel Dohnál fennakadás nélkül, rendszeresen elláthatta az énekszolgálatot a plébánia liturgikus funkcióin. Dohnál idejében nagy változáson ment át az istentiszteletek hagyományos rendje. 1892—93-ban megépült a Belváros déli kapuja előtti téren az új plébánia templom Jézus Szíve tiszteletére. Ezzel új elosztást nyertek az istentiszteletek. A kifejezetten plébániai funkciókat a Szt. Imre templomból áttették a Jézus Szíve templomiba. Rendjük vasár- és ünnepnap a következő: 8- kor kismise német népénekkel és szentbeszéddel. 9- kor kismise magyar népénekkel és szentbeszéddel. 10- kor nagymise latin karénekkel. 11- kor csendes mise. V2 3-kor litánia népénekkel. (Ha Jézus Szíve litánia volt, azt énekkar énekelte.)396 A Szt. Imre templom ezzel elveszítette korábbi szerepét és háttérbe szorult. Ott végezték (a bencés gimnazisták kivételével) az iskolások diákmiséjét, amelyen az említett Kerner Ignác tanító orgonáit. — Ide jártak az öregebb hívek, nyugdíjasok, akik számára csendes misét mondtak a Szt. Imre templomiban. A bencés gimnazisták diákmiséjét V2 8-kor a Szt. Jakab templomban tartották, s azon Pados Gábor orgonáit, mint fentebb már ismertettük. A bencésékhez járt még misére (10 órakor) a kőszegi katonaság. Ha volt a városban katonazenekar (1. alább) akkor a bencés templom feltámadási körmenetén az játszott. Ilyenkor „áldomásnak” fél akó bort kaptak.'197 Dohnál és énekkara csak évenkint kétszer szerepelt a Szt. Jakab templomban: Űrnap oktávájába eső vasárnap a körmenettel kapcsolatos misén, és Szt. Jakab búcsúkor.398 A Kálváriával kapcsolatos funkciók továbbra is megmaradtak. Szentkereszt feltalálásának és felmagasztalásának ünnepén, ha a régi körmenet időközben 358