Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)
Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata
pecsétre, őrizte a káptalan levéltárát. Ha távol volt otthonától, a kulcsokat ,,sub sigillo” más kanonoknak kellett átadnia. Ha a levéltárban régi oklevelet kellett kikeresni, ezt hivatalból ő végezte és ezért a ,,taxa clavis” illette meg. Az 1781. évi Statútum az ő kötelességévé tette, hogy az okiratok elenchusát (tartalmi mutatóját) állítsa ősze. Ebben és más hiteleshelyi munkájában a káptalan jegyzője volt segítségére. A jegyző nem tartozott feltétlenül a kanonoki testületbe. Ahogy a hiteleshelyi munka megszaporodott, a káptalan előbb írástudó klerikusokat, később világi személyeket alkalmazott a jegyzői munka végzésére. Főleg amikor III. Ince pápa megtiltotta, hogy magasabb papi rendben levők jegyzői munkát vállaljanak, általánossá vált a világi rendben maradó írástudó személyek alkalmazása. Nem kizárólagosan, hiszen később is találkozunk olyan jegyzőkkel, akik a kanonoki testület tagjai, vagy klerikusok voltak.207 A hiteleshelyi személyek a prépost jelenlétében esküt tettek hivataluk átvételekor. Régebbi káptalani jegyzőkönyvek több ilyen esküformát megőriztek számunkra. Legutóbb az 1815. évi káptalani vizitáció jegyezte fel a hiteleshelyi személyek esküformáit.208 Nagyobb létszámú kanonoki testületekben a hiteleshelyi tevékenység jobban megoszlott. Kisebb kanonoki közösségekben, mint Vasváron is, megmaradt közösségi feladatnak. A beérkezett leveleket a prépost bontotta fel és ismertette a konzisztórium előtt. Az ügyeket így testületileg beszélték meg a káptalan sekrestyéjében és döntést csak kellő számú kanonok jelenlétében hoztak. A tennivalókat azután megfelelő tisztséget viselő személyekre bízták. Bevallások, tanúkihallgatások, oklevélszerkesztés, ennek hitelesítése és expediálása két kanonok és a jegyző jelenlétében történhetett. A hiteleshelyi munka hivatalos órái délelőtt a konventmise után, délután pedig 3 órakor kezdődtek. A kiszállások természetesen nem a hivatali órákhoz igazodtak. Ez a tevékenység terhes, néha veszélyekkel járó feladat volt. Zsígmond király 1435-ben (Deer. VI. Art. 8.) úgy rendelkezett, hogy a királyi ember kíséretében a hiteleshelyi ügyek intézésében lehetőleg kanonok legyen jelen. Ha ez akadályba ütköznék, akkor legalább olyan káptalanhoz tartozó személy szerepeljen, aki beneficiummal rendelkezik. Ezért találkozhatunk a káptalan kiküldöttjei között oltárigazgatókkal vagy a káptalan esküdt jegyzőjével. Általában mégis valamelyik kanonok szállt ki, ha a helyszínen valamely hivatalos ügyet kellett intézni. A rossz utak, a közbiztonság hiánya, a hatalmaskodók rosszindulata kockázatossá tette ezeket az egyébként is fárasztó, távoli kiszállásokat. Tudunk olyan esetről, amikor a hatalmaskodó birtokosok jobbágyai fegyverrel űzték el a hivatalból kiszálló kanonokokat.200 Az országgyűlés többször is foglalkozott a hiteles helyek működésének védelmével. Az 1530. évi 30. te. a területi főkapitányokat bízta meg, hogy segítsék a hiteleshelyi személyeket munkájuk végzésében. Ez a munka egyébként feddhetetlenséget és becsületes ügyintézést kívánt. Visszaélésről alig van adatunk, legfeljebb bizonyos felületességről vagy az oklevél hibás átmásolásáról adódtak panaszok. Ilyen esetben a káptalan testületé maga járt el, vizsgálatot indítva a szabálysértő személye ellen. Az oklevélkészítésnek a szakirodalomból jól ismert módja volt. A jogügyletnek megfelelő okiratot rendszerint formuláskönyvek alapján készítették él.-210 Ezekből a formuláskönyvekből, de a ránk maradt okiratokból is pontosan retonM-rudlni1 lehet,; hogy milyen j ogügyletek szerepeltek a hiteles helyek előtt. 214
