Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székekáptalan történetének vázlata

toztak. Az előbb felsorolt javak osztozkodási aránya hasonló módon alakult, de Jodokra való tekintettel, az ő haláláig a teljes rész őt illette. Az arányos részesedést e felsorolt javak után csak Jodok halála után kapták meg a vasvári kanonokok. Ebből az oklevélből egyébként kiderült, hogy akkor a préposton kívül 8 kanonok volt Vasváron, akiknek jövedelme viszonylag szerény lehetett. Kálmán győri püspök ezt szóvá is tette, sőt figyelmeztette Jodok prépostot, hogy a Sármelléki Boldogságos Szűz egyházának dézsmájához ne nyúljon, mert ő ezt a szegényes körülmények között élő vasvári kanonokoknak adományozta.62 1. A KÁPTALAN TIZED JÖVEDELME ? A káptalan jövedelmét az egyházi tizedből való részesedés jelentős mér­tékben növelte. A megyéspüspökök részére és a székesegyházak fenntartására már Szent István törvénye előírta a tizedfizetést, amelyet Szent László 1092. évi 40. tc.-e részletesen szabályozott is. Kezdeti időkben, a püspökök ebből a jövedelemből biztosították a közös­ségben élő káptalani személyek megélhetését, és talán ez az alapja annak a később kialakult gyakorlatnak, hogy egyes név szerint számontartott községek tizedjövedelmének negyedrészét a püspökség területén működő székes- vagy társaskáptalanok kapták. IV. Béla idejében már komoly érdekösszeütközések adódtak a győri püs­pökség területén a főesperesek és kanonokok, továbbá a lelkipásztorkodó pap­ság között a tized jövedelem elosztásában. Egy ilyen vitás ügy IV. Béla király elé került, aki 1255-ben úgy rendelkezett, hogy a kanonokok kapják a tized negyedrészének háromnegyed részét, a lelkipásztorkodó pap pedig a negyed tizenhatodát. Minden adomány és stoláris jövedelem a lelkipásztoroké, de a templombúcsú persely-adományát is a kanonokok kapták a tizedkerületben szá­mukra megjelölt községekből. A kiéleződött vita miatt több plébánost elmoz­dítottak helyükről, akik azután a vita rendeződésekor visszakapták javadal­mukat.03 A tizedfizető falvakat és ezek határait kerületekre osztották és a latin „cultellus” szóval „kések”-nek nevezték. Az egykori győri egyházmegye terü­letén, a későbbi szombathelyi egyházmegyéhez csatolt részen szerepelt a Bel­­, mura-kés (Muraszombat környéke), Örségkés, az alsó őrségi részek ezek, Olaszka­­p kés, Árokköz-kés és a szombathelyi tizedkerület. Ez később szétaprózódott a ke­­menesaljai, a németújvári, a rohonci és szalónak birtokok kerületére, továbbá az Erdődy család monyorókeréki és vörösvári, a Nádasdy család lékai, sárvári és jánosházai birtokainak kerületére. A tized begyűjtése úgy történt, hogy a püspök és a káptalan kiküldte tized­­szedőit, akik Nagy Lajos korában már a learatott kepéket számolták meg és minden tizedik kepe lett az egyházé. A kiküldöttek külön jegyzéket készítettek és kölcsönösen elszámoltak egymással. Ezután kerületenként külön helyre hord­ták össze a püspök és külön helyre a káptalan részét. Mindezek után érthető, hogy a tizedszedésnek ez a módja nem kis gondot jelentett, ezért az egyház­­megyei központtól távol eső kerületek tized jövedelmét szívesen bérbe is adták a környék birtokosainak. A győri káptalan egyes kerületeit a vasvári káptalan is bérbe vette időnként így pl. az Őrség-kés tized jövedelmét.64 Kálmán győri püspök idejéből (1342, év) ismerjük azt az oklevélét, amely 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom