Fábián Árpád: A 200 éves szombathelyi egyházmegye emlékkönyve (1777-1977) (Szombathely, 1977)

Meszelényi Antal: Szent Márton püspök életútja

látva főpásztori ritka szép eredményeit, felruházzák érseki ranggal, és megtegyék több püspökség metropolitájának. Dicséretes lehetett ez a törekvés, azonban bizonyító érvek hiányában nem fogadható el. De erre szükség sem volt, mivel a közvélemény e nélkül is úgy emlegette, mint Gallia apostolát, s így ment át napjaink köztudatába is.

Megérdemelten szállt rá ez az egyéniséget kifejező örökbecsű kitüntetés, hisz lenyűgöző erővel s a tekintély sodrával tudott kiállni Krisztus képviseletében. Ügy beszélt, mint hajdanában a próféták. Ezért hittek neki, mikor Jézus szavaival ismételhette: én vagyok a világ világossága! Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága (Jn. 8, 12.). Hallgatóságának többsége úgy volt vele, mint nem is oly rég magyar katolikusaink intellektuális része Prohászka püspökünkkel. Ezért is párhuzamosította kettőjüket egyik székesfehérvári ünnepi beszédében Szombathely jelenlegi főpásztora: Fábián Árpád, hansúlyozva, hogy az ő istenszeretetük egyenesen Assziszi Szentjével vetekszik. Mindkettőjükről el kell ismerni, hogy Isten hűséges és igaz barátai voltak.32

Mivel magyarázhatók főpásztori sikerei? Kamatoztatta lelki tőkéit! Az úri kényelmet minden vonalon kiiktatta életrendjéből. Lakhelye püspöksége alatt továbbra is amolyan toldalék volt a székesegyháza oldalfalánál. S annak berendezése? Még jó. hogy látogatóit ülőhellyel tudta megkínálni, mivel csak a legszükségesebb bútordarabokkal rendelkezett. S azok sem igen láttak festéket, hanem gyalulatlan deszkafélékből lettek összeverve. Fekhelye sem dicsekedhetett párnával és derékaljjal. Arra a pár órára, amit éjszakai pihenésre szánt, megelégedett a puszta földdel, vagy a látszat kedvéért némi szalmaágyazással.

Apostoli útjain sem kívánt többet. Pedig, de sokat utazgatott, egyszer gyalog, máskor szamárháton. Ha már Gallia apostola címével tüntették ki, úgy érezte, hogy már csak azért is az apostolok módján a minimummal kell beérnie. Galliának alig létezett oly vidéke, ahol meg ne fordult volna. Elsősorban ama falvakat és városokat kereste fel, melyeket a vallási tévely fenyegetett, vagy ahová szerzeteseit telepítette le.

Megjelenése a legtöbb helyen ünnepszámba ment, mert tarsolyából sose hiányzott valami kívánatos lelki üdítő. Chartres városa, de még környéke is örömmámorban úszott, amikor egyik néma leánykának visszaimádkozta beszélőkészségét. Ennek láttára szinte tódultak hozzá, még a hitetlenek is, hogy legalább ruháját simogathassák. Ugyanilyen jelenet ismétlődött meg, amikor egyik fiatalba lehelte vissza az életet. Szinte önkívületbe estek és ütemesen hangoztatták: ez az isten barátja és az ő csodatevő erejének közvetítője. Az is természetes, hogy a halott-feltámasztás számos megtéréssel járt.33

További útjai Picardián, Flandrián és Belgiumon vezettek át. Itteni missziója emlékét hirdetik a róla elnevezett tituláris templomok. Ugyancsak bő aratás kísérte apostolkodását Trierben és közeli térségein, ahol szintén nem egy lelkipásztori alakulat helyezte magát pártfogása alá. Nem mellőzhetjük a középfranciaországi Berry és Leirou városkáját sem. Oly eredményesen hívogatta vissza az elpártoltakat a Jópásztor aklába, hogy távozása után a hitehagyottak márcsak az eduok tartományába szorultak vissza. Az előbbiek tehát hiába kiáltottak rá halált, ő megmaradt, a vallás pedig újabb erőre kapott.3'1

S hogy mindezt el tudta érni, annak köszönhette, hogy követte a szentpáli mondást: a hit hegyeket tud megmozgatni (1. Kor. 13,2.). Ugyanígy nála is, mivel

111