Dobri Mária (szerk.): Szily János Szombathely első püspöke 1799-1999 Emlékkönyv (Szombathely, 1999)

Sosztarits Ottó: Szily, Schönvisner és Savaria története

esetén az építészek, festők és más mesterek kiválasztásakor Szily igényessége messzemenőkig érvényesült, ugyanez mondható el a könyv megírására kiszemelt kutató kiválasztásában is. Most is, mint mindig a legjobbat választotta. Ahhoz, hogy meggyőződjünk Szily döntésének helyességéről, elég átfutnunk Schönvisner életrajzát,6 életpályájának állomásait, munkáinak jegyzékét. Amikor Schönvisner megbízatását a szombathelyi püspöktől megkapta, már rangos pályafutást mondhatott magáénak. A bécsi Teresianumot végzett jezsuita pap, a rend 1773-as feloszlatása után lép tudományos pályára. Alig egy éve volt még csak a pesti egyetemi könyvtár másodőre, amikor Óbudán, a mai Flórián téren feltárta, majd példátlan gyorsasággal még ugyanebben az évben közzétette az aquincumi legiostábor fürdőjének maradványait. Az 1778-ban megjelent „De ruderibus laconici caldarique Romani”7 nem csupán Magyarország első szakszerű régészeti feltárásának közzététele, hanem korát messze meghaladó, nemzetközi mércével mérve is példamutató, úttörő jelentőségű szakmunka.8 Eredményei alapján Schönvisner 1780-ban kapta meg megbízatását a régészeti tanszék első professzori állására, majd 1782-ben már a bölcseleti fakultás dékánja és az egyetemi könyvtár igazgatója.

Nem tudjuk, hogyan és mikor került Schönvisner Szily látókörébe, de szinte biztos, hogy személyének kiválasztásában tudományos eredményei mellett az is közrejátszott, hogy mindketten közel álltak a jezsuita rendhez. Kapcsolatukat az Egyházmegyei Könyvtár kézirattárában őrzött, 33 levélből álló iratcsomó dokumentálja, mely zömében Schönvisner Szilynek címzett leveleit, kisebb részben pedig Szily ezekre írt válaszainak autográf fogalmazványait tartalmazza. A levelekből 1786-tól követjük nyomon a készülő monográfia keletkezésének állomásait, de a kéziratos hagyaték egyúttal a székesegyházi könyvtár létrejöttének és gyarapodásának is elsőrendű forrása. Schönvisner második, 1786. október 30-i keltezésű levelében küldte el Szilynek készülő műve vázlatát. Az ekkor még „Notitia Sabaria veteris et nova” című összefoglalást Schönvisner eredetileg három fejezetre osztotta. A tartalmi részek kidolgozása során, az adatok szaporodtával a fejezetek száma kilencre emelkedett, anélkül, hogy ezzel az alfejezetek beosztásán, vagy a könyv gondolatmenetén lényeges változást eszközölt volna. E vázlat mellett számos adat utal arra, hogy Schönvisner nem csak a könyv tartalmi részéről, de annak kiviteléről, az illusztrációk jellegéről már kezdetektől fogva konkrét elképzelésekkel rendelkezett, hiszen nem sokkal később, az 1787. április 21-i levélben Schmutzert mint a monográfia kiválasztott kaliográfusát említi. A könyv megjelenésének pontos dátuma nem ismert, a címlapon megjelenő 1791-es évszámadat pontosítására azonban Szily és Schönvisner levelezése további adatokkal szolgál. A kézirat lezárásáról, illetve a közelgő nyomdába adásáról az 1791. január 24-i levelében tájékoztatja megbízóját a szerző. Ez időre a nagy alakú, léptékskálával ellátott műtárgyrajzok többségét is elkészítették a bécsi mesterek. Ugyancsak a mű befejezéséről tanúskodik Trattner pesti nyomdász február 3-án kiállított, 976 forintról szóló számlája, melynek végén Schönvisner rövid bejegyzésével és aláírásával igazolta a nyomdai munka megrendelés sze84