Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Nyolcadik fejezet: Szent Márton tisztelete

vatottsággal szólt. „Milyen komoly méltóság áradt szavaiból és egész lényéből — kiált fel Sulpicius Severus. Micsoda éleslátás és kifejező erő, milyen könnyedség és biztonság a Szentírás magyarázatá­ban! Tudom, vannak olyanok, akik nehezen akar­ják ezt nekem elhinni, mert észrevettem, hogy néha kétkedve fogadják szavaimat. De bizonyságul hí­vom az Űr Jézust és üdvösségem reményére mon­dom, hogy én olyan alapos tudást, ékesszólást és szép nyelvezetet alig hallottam.“1 Népszerűvé tette végül és legfőképen a csoda­tevő hírneve. Isten az ő szolgája által nagy csodá­kat művelt, de Márton szerénységében nem a saját személyes érdemeinek, hanem aZok szükségleteinek tulajdonította, akik a megtérés útján voltak. A nép ámulva szemlélte s annyira hatásuk alatt állott, hogy élénk képzelete megsokasította őket. így keletkezett az a nagyszámú legenda, amely nevét mindenfelé ismertté tette. Népszerűsége nem szállt vele sírba, hanem még növekedett halála után, mert üdén őrizték a sírjánál történt csodák. Sírja, mint látni fogjuk, többrendbeli változáson ment keresztül. Először kis kápolnát emeltek föléje, azután bazilikát, mely a századok folyamán újra épült, nagyjában mindig ugyanazon a helyen.1 2 1 Vita S. Mart 25. 2 *R. Ranjard: Sur les pás de S. Martin, 113—151. 204

Next

/
Oldalképek
Tartalom