Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Nyolcadik fejezet: Szent Márton tisztelete

legesnek tartjuk külön tárgyalni. „Cselekedeteit úgy-ahogy szavakba tudjuk foglalni, de benső lelkületét, folytonos elmélkedéseit, lelkének állandó égre-írányulását semmiféle ékesszólás sem képes elbeszélni.“1 Ezek már olyan erények, miket az átlagember kevésbbé tud méltányolni, ámbár nagy erkölcsi értéküktől nem tud elvonatkoztatni, mert a természetfelettinek értékelése ott szunnyad az emberi természet mélyén.

Népszerűvé tette a jelleme, az a kiegyensúlyozott természet, megnyerő bánásmód, barátságos, bizalmas érintkezés, mellyel meghódította a szíveket és meg tudta szerettetni az igazságokat és kötelességeket. „Nem volt benne semmi álnokság; senkit meg nem ítélt, senkit nem kárhoztatott, senkinek rosszal nem fizetett a rosszért. A bántalmakat türelemmel viselte, hiszen püspök létére bántatlanul sértegethette alárendelt papja s emiatt sem el nem távolította, sem szeretetéből ki nem zárta. Senkisem látta indulatosan vagy haragosan: sem szomorkodni, sem nevetni. Mindig egyforma volt és tekintetében valami emberfeletti fenséges derű sugárzott."1 2 Beszédmódja egyszerű volt, mert elsősorban aZ egyszerű emberekkel akarta megértetni magát. Ha azonban úgy kívánta valami alkalom, lendületesen, szónoki emelkedettséggel és szaka-1 Sulp. Sev. Vita S. Mart. 26.

2 Sulp. Sev. Vita S. Mart. 26. 27.

203