Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

jövendő élet boldogságán, szorongó félelem fogta el Isten ítéletének és büntetésének gondolatára. Eközben fáradtságtól kimerültén elszenderedett s a jótékony reggeli szunnyadás édes álomképekkel szőtte be képzeletét. Mintha Szent Márton lépne a szobájába, szép fehér tógában, természetfölötti fényben, kezében a kis életrajzzal, melyet fiatal tanítványa szerkesztett. Mosolyogva nyújtotta oda a müvet a szerzőnek, aki térdreereszkedve áldását kérte. Szinte érezte a püspök tapintását, mikor megáldotta és fejét megérintette. A szent püspök megszólalt s a tanítvány áhítattal hallgatta, amint az édes Üdvözítő keresztjéről beszélt neki. De aztán fölemelkedett a levegőbe és eltűnt az égben. Majd meg Clarust látta, a nemrég elhunyt szentéletű papot, aki ugyanazon az úton követte mesterét.1 Ő is szeretett volna utánok menni, de az erőlködéstől fölébredt. Csak álom volt. ..

Sulpicius Severus Isten üzenetének vette az álmot. Amint elmélázott a kedves álomképen, belépett hozzá a szolgája. Levertnek látszott, s gazdája megkérdezte tőle, mi újság.

— Toursból két szerzetes érkezett, úgymond, és hírül hozták, hogy Márton püspök meghalt.

Sulpicius szívén éles fájdalom nyilait át. Meg-1 Sulpicius Severus később az ősi primuliacusi templom helyén mindkettőnek emléket állított és a tiszteletükre egy-egy templomot építtetett. Baudrillart: Saint Paulin, évéque de Nole. Paris, 1905. p. 135. Cf. S. Paulini ep. 21—22.

196