Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)
Hetedik fejezet: Szent Márton halála
seregét is, akik imádsággal, énekkel nyilvánították hódolatukat és bánatukat. Végül eljöttek a környék minden rangú lakói, hogy osztozzanak a toursiak érzelmeiben. A történetíró sok kedves részletet jegyzett fel az utókor számára és azt állítja, hogy a temetési szertartás nem annyira gyászkíséret, mint inkább a győztes hadvezér diadalmenete volt. A különbség, mint ő mondja, csak annyi, hogy a hadvezér diadalkocsija előtt láncravert rabok görnyedtek, Márton holtteste uán pedig olyanok lépdeltek, akik az ő vezetése alatt legyőzték a világot.1 A holttestet a város kapuja előtti keresztény temetőben helyezték nyugalomra. Sulpicius Severus, a szent püspök bizalmas tanítványa, aki akkor körülbelül harmincnégy éves volt, Béziers közelében Primuliacus nevű magányában tartózkodott, mikor mindegek történtek. Jóbarátja, Aurelius diakónus volt nála látogatóban. Mikor kora reggel elbúcsúzott, Sulpicius magára maradt és levelet írt eltávozott barátjának. Talán könnyíteni akart a szívén, mert nyomott hangulat ülte meg. Bűntudata borús felhőt vont a lelkére. Amint eltűnődött a jelen élet nyomorúságán s a 1 Comparetur, si placet, saecularis illa pompa, non dicam funeris, sed triumphi: quid simile Martini exsequiis aestimabitur? Ducant illi prae curribus suis vinctos post terga captivos: Martini corpus ii, qui mundum ductu illius vicerant, prosequuntur. Sulp. Sev. epist. III. ad Bassulam. 195