Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hetedik fejezet: Szent Márton halála

amely nem annyira a siker öröméneke, mint inkább bízó imádság a szent pártfogóhoz, ki az imént hagyta el a siralomvölgyét. A poitiersiek csak most ocsúdtak fel ámulatukból. Kissé restelkedve, útnak indultak és azzal vigasztalták magukat, hogy azért Szent Márton az övék is; a toursiak ugyan elhódították a testét, de nem törölhetik ki Ligugé történetét és főkép nem sajátíthatják ki a nagy szentnek pártfogását, aki mindnyájunkat szívébe zár.

így került vissza székvárosába a toursi püspök. Temetése méltó volt ahhoz a ragaszkodáshoz, melyet a nép mindenkor tanúsított iránta. Talán kevesebb volt a külső pompa, de annál több a bensőség. Mondják, hogy a temetésre közel kétezer szerzetes jött a közelből és távolból. A nyáj szokott így összeseregleni pásztora köré. Voltak közöttük kiszolgált veteránok, Krisztusnak törődött harcosai, akik beleöregedtek a szolgálatba és küzdelmes élet után pihenésre vágytak. Voltak fiatalok is duzzadó reményekkel, tele buzgósággal, kiknek üde tekintetéből bátor elszántság sugárzott, hogy tovább folytatják a szentnek művét. Valamennyien azért jöttek, hogy kifejezzék kegyeletüket közös atyjuk iránt és a világ előtt bizonyságot tegyenek, hogy Isten után ő a létrehozója annak a széleskörű mozgalomnak, melynek hullámcsapásai már olyan messze értek.

Ott lehetett látni jámbor szüzek tekintélyes

194