Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Hatodik fejezet: A császári udvarban

sohasem feledkezett meg a kis emberekről. Ismételt trieri tartózkodását számos jótétemény emléke örökítette meg: betegek gyógyítása, megszállottak fölszabadítása és hitetlenek megtérítése.1 Mindezek a részletek fokozottan bizonyítják egyéb események mellett annak a nemes léleknek szakadatlanul tevékeny és jóakaró szeretetét, aki minden idejét értékesítette. Felsorolhatnánk még igen sok részletet, de mivel sok tekintetben hasonlók a már elmondottakhoz, azért mellőzzük őket. Összefoglalásul és befejezésül mégis kiemelünk egyet: Tetradius és rabszolgája történetét.

Tetradius trieri prokonzul pogány létére is derék, erényes ember volt. Történt, hogy egyik rabszolgáját az ördög megszállotta és kegyetlenül gyötörte. Még a pogányok közt is híre volt Márton nagy hatalmának, azért bizalommal fordultak hozzá és kérték, tegye rá a kezét és szabadítsa meg.

— Vezessétek hozzám, mondotta a szent.

Ki akarták vezetni az ördöngőst, de ez meg sem mozdult a helyéről, aki pedig hozzányúlt, azt véresre harapdálta. Nem is mert senki a közelébe menni. Tetradius, aki őszintén szerette szolgáit, maga kereste fel a szent püspököt, leborult előtte és összetett kezekkel kérte, fáradjon el a házába. Márton rátekintett és leolvasta arcáról a tetőtőltalpig becsületes embert, aki megérdemelné, hogy

1 Sulp. Sev. Vita S. Mart. 16. 17. 18.

185