Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

egyedül Istennek szenteljék magukat. Számuk állandóan növekedett. Közös szabályzat alatt, amely kemény a testnek, de szigorúsága mellett is üdvös a léleknek, nemes buzgósággal, vetélkedve munkálkodtak erkölcsi tökéletesítésükön. Ekként ugyan közvetlenül maguknak dolgoztak, de egyúttal előkészültek arra, hogy jobban dolgozhassanak másokért. Nagy tévedésben volna, aki azt hinné, hogy ez a komoly életmód komor élet volt. Marmoutiert az a bájos egyszerűség, mondhatnók gyermekdedség és kedves derültség jellemezte, amely mindig a szívtisztaság ismertetője. Vidámság, gyermekdedség dolgában a kolostorok ma sem lettek hűtlenek a régi hagyományokhoz.

Maga az apát járt elől jó példával. Ha fontosabb ügyek le nem foglalták, szívesen társalgóit testvéreivel. Nem volt ellensége a jókedvnek és ártatlan szórakozásoknak, sőt ő maga is előmozdította. Folyóvíz partján laktak, mi sem természetesebb tehát, mint hogy a halászat volt a legközvetlenebb szórakozásuk. Különösen a húsvéti időszakban láttak neki, mert akkor hallal szoktak táplálkozni. Egyszerű életmódjuk mellett ez már ünnepi lakoma számba ment. Cato diakónus, a kolostori gazda, ugyancsak mestere volt a halászatnak és ünnepnapokra nem egyszer pompás példányokkal lepte meg társait.

— No, hogy sikerült a halászat? kérdezte tőle egyik nap Márton. Fogtál-e jó nagy halakat?

102