Reginier, Adolph: Szent Márton élete (Szombathely, 1944)

Negyedik fejezet: A toursi püspök

A halászat szeszélyes mesterség. Cato testvérnek véletlenül éppen akkor nem volt szerencséje és szégyenszemre be kellett vallania, hogy bizony egyetlen halat sem fogott. Mentségére legyen mondva, gyakorlott és hivatásos halászok is nem egyszer tértek haza üresen.

— Menj, vesd meg újra a hálódat, válaszolta neki Márton, szerencsével jársz.

Márton szavának nagy súlya volt. Feltétlenül bíztak benne és meg voltak győződve, hogy ha tréfál is, nem csalatkozik. Menten híre futott a dolognak, hogy csodás halfogás készül, és mivel pihenő nap volt, a folyó partja egy-kettőre benépesedett testvérekkel, kiket az ártatlan kíváncsiság odacsődített. Várakozásukban nem is csalódtak. Alighogy a diakónus kivetette hálóját, hatalmas csuka akadt bele.1 Elképzelhetjük, milyen diadalmasan húzta ki társainak ámulatára a váratlan zsákmányt.

A bizalmas viszony azonban nem ment rovására Szent Márton tekintélyének. Tudott ő szigorú is lenni és tekintélyt tartani, ha szükségesnek találta. Szerinte a szerzetes állapot nem ismer közepességét. Egy kiszolgált katona, kinek felesége zárdába vonult, remeteéletet vállalt. Egyízben eljött Mártonhoz és kérte, engedje meg neki, hogy meg-1 Immanem esocem diaconus extraxit. Sulp. Sev. Dial.

III. 10

103