A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1971 (Szombathely, 1972)
A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1971. I. 108 1971. szám. INSTRUCTIO TERTIA DE S. LITURGIA A S. Congregatio Rituum 1964. szeptember 16-án adta ki első instrukcióját a Szent Liturgiáról szóló zsinati konsíitúció végrehajtásáról, a második instrukciója pedig 1967. május 4-ón jelent meg az azt kiegészítő Variationes-szel együtt. Most ugyanez a kongregáció, melynek iközben megváltozott a neve (möst ugyanis S. Congregatio pro Cultu Dinivo a neve) kiadta harmadik indukcióját e tárgyban. Az előbbieket a Magyar Püspöki Kar k;vonato-an ismertette annak idején a papsággal, a mostanit magyar fordításban itt közlöm: Mindazok a liturgikus reformok, amelyek a II. Vatikáni Zsinatnak a Szent Liturigáról kiadott kons-titúciója végrehajtásaként születtek, főkén* az eucharisztikus minisztérium ünneplésére vonatkoznak. „Hi_ szén az Eucharisztiábsn benne van az Egyház minden le’fci kincse. Krisztus a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk, ö maga a Szentiélekben élő és életet adó testével az embereket élteti és ezáltal rávezeti, felszólítja őket arra, hogy saját magúikat, munkájukat és minden teremtményt vele együtt áldozatul mutassanak be” (Decr. De Presbyt. min. 5.) A liturgikus közösségekben ismételten bemutatott szentmise-áldozat pedig kifejezője annak, hegy az egész egyltázi életnek mintegy központja az Eucharisztia ünneplése, melyhez minden más igazodik. Ezért a szertartások megújításának az a célja, hogy fellendítse a lelkipásztori igyekezetei, amely a liturgiát tekinti csúcspontnak és forrásnak, és amely Krisztus húsvéti minisztériumában való életre vezet (Insír. prima S. C. R. 5—6.). Az elmúlt hat évben lépésről lépésre történt újítási munka előkészítette az előző liturgiáról az újra való áttérést. Ez. miután megjelent a Missale Romanum az Ordo Missac-vel é- a hozzácsatolt Institutio generális-szál, most már világosan, áll előttünk. Nyitva áll a remánytkeltő új út a liturgikus pasztoráció számára. A nemrég kiadott Ordo Lectionum Missae, valamint a Missale-ban található sok formula pedig bőséges lehetőséget nyújt az Eucharisztia méltó ünneplésére. A szövegeik sokfélesége, a rubrikák hajlékonysága ugyanis vailcban elérhetővé teszi, hogy a szentmise élővé, szuggesztívvá és üdvössé váljék azáltal, hogy a helyi körülményekhez és a hívek gondolkozá-mc diához valamint szokásaihoz alkalmazkodik. Semmi szükség sincs tehát egyéni elképzeléseikre és önkényesikedé-ekre, amelyek a szentmisét csak lefokoznák. A jelenlegi új formára való áttérés lépésenként i megváló kása szükséges volt, mivel nagy munkát jelentett az átdolgozás, és figyelembe kellett venni az igen sokféle helyi szempontot is. Ezt a papság és a hivő nép általában megértéssel fogadta, (Alloc. Pauli VI. 1969.) és csak egyes helyeken volt tapasztalható ellenállás, vagy türelmetlenség. Egyesek a múlt hagyományain csüngve, nehéz szívvel fogadták a reformokat. Mások viszont pasztorális szükségszerűségre hivatkozva úgy vélték, hogy nem kell megvárni a végső döntéseiket. így történt, hogy némelyek egyémiesfcedve elsietett, nem egyszer át sem gondolt megoldásokat, egészen új dolgokat és egyszerűsí le seket vezettek be. melyek többszőr elleníkeztek a liturgia alapszabályaival is. Ez aztán megzavarta a hívek leYdismeretét. és magának a helyes reformnak akadálya és hátráltatója lett. E szempontok felszólalásra késztettek nagyszámú püspököt, papot és világi embert. Ezek kérték az Apostoli Szentszéket, hogy tekintélyével mondja ki a döntő szót, amely a liturgiát megőrzi és fejleszti úgy, hogy kifejezője lesz annak a várva-várt gyümölcsözd egységnek, amely a keresztény „családot“ T. tenhez köti. Ez azonban nem történhetett meg mindaddig,, míg a „Consilium” dolgozott a liturgia reformján. Most azonban elérkezett az ideje annak, hogy biztos és végleges döntés jelenjék meg. Elsősorban az egyes püspökök felelősségére kell hivatkoznunk, akiket „a Szentlélek helyezett élre elöljárókul, hogy igazgassák az Isten egyházát”, (Act. 20, 28.) és akii ,.az Isten titkainak fő sáfárai, és ugyanakkor a rájuk bízott Egyházban a liturgikus élet irányítód, előmozdítói és őrei” (Decr De Epis. mun. 15.1. Rájuk tartozik, hogy irányítsanak, igazgassanak. serkentsenek, ha kell. fékezzenek, de mindenképpen utat mutassanak a helyes reform végrehaj' tásában, és gondoskodjanak, hogy a munka az egész Egyháziban egységesen, a szeretet egységében haladhasson: az egyházmegyéiben, az országban és a világban. A püspökök e feladatát szükségessé _ és igen sürgetővé teszi az a tény. hogy a liturgiát és a hitet bensőséges kapcsolat fűzi össze olyannyira, hegy ami az egyiknek kedvez, az a másikra :s dicsőséget hoz. A püspökök tehát a liturgikus bizottságok közreműködésével szorgosan tájékozódjanak a rájuk bízott hívek vallási és szociális helyzetéről, lelki szükségletéről és arról, hogy miképpen lehec ezeken segíteni. És segítsenek, felhasználva az új szertartás adta minden lehetőséget is. Ezért dönteniök kell, mi az, arcú az igazi megújulást elősegíti és mi hátráltatja, majd megfontoltan éis bölcsen -meg kell szabniok a tennivalókat úgy. hogy figyelembe véve a helyi viszonyokat -is. előmozdítsák az új liturgikus törvények áital megkívánt teljes reformot. A püspök tájékozottsága komoly segítségére lesz a papságnak a munkában, amely nyilvánvalóan a hierarchiával való közösségben végzendő (Decr. De Presbyt. min. 15.), és könnyebbé teszi a kötelező engedelmességet. amelyre a kultusz tökéletesebb kifejeződése és a lelkek megszentelődése végett szükség van. — 1 —
