A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1971 (Szombathely, 1972)

Hogy pedig minél könnyebbé váljék a püspökök számára a liturgikus szabályok megfelelő vérehajtásra. elsősorban a Missale Romanum institúciójáé, tehát az Euc-haiúsztiáinak az Egyház élete központjának, az egység jelének és a szeretet kötelékének (Const. De S. Liturg. 47.) ünneplésére vonatkozó szabályoké, és így helyreálljon a rend és fegyelem, megfelelőnek láttuk a következő szabályoK és buzdítások közlését.

1. Az új szabályok egyszerűbbé tették a formulákat. a testtartást, a liturgikus cselekményeket a Szent Liturgiáról kiadott konstitúció előírása szerint: „A szertartások nemes egyszerűségükben tündököljenek, rövidségükben világosabbak legyenek, a felesleges ismétléseket kerüljék, a hívek felfogó képességéhez alkalmazkodjanak és ne szoruljanak sok magyarázatra'’ (Const. De S. Liturg. 34.). De e teKirr tetben sem szabad túllépni az előírt határokat, inert akik ezt teszik, megfosztják a liturgiái szent jellegétől és sajátos széprégétől, ami pedig szükséges, hogy a keresztény közösségben valóban az üdvösség misztériuma valósuljon és megfelelő magyarázattal a látható dolgok fátyla mögött helyesen fogjuk fel a titkot.

A reform ugyanis semmiképpen sem akarja szent jellegétől megfosztani (deszalkralizálni) a szertartásokat, és semmiképpen sem óhajtja előmozdítani azt a törekvést, amelyet a világ elvilágiasítésénsk (saecularisatio) neveznek. Tehát meg kell őriznünk a szertartások méltóságát, komolyságát és szent jellegét.

A liturgikus cselekmények hatékonysága nem a többször változtatott és egyszerűsített formákban nyilvánul meg, hanem úgy, ha az Isten igéjébe és az ünnepelt misztériumba mélyebben hatolunk be. És ezeknek jelenléte az Egyház szertartásainak megtartásával nyer bizonyítékot, nem pedig azzal, ha valamelyik pap saját kedve szerint végez valamit.

Szem előtt kell tartani azt is. hogy egyes papok által végzett szertartás-újítások sértik a híveket és utat nyitnak az egyénieskedő formáknak, pedig a szent szert'ar1;ásdk az egész Egyházra tartoznak.

A papi cselemények ugyanis az egész Egyház cselekményei. Ezeket csakis engedelmességgel és a hierarchiával való közösségben szabad végezni, és azzal a szándékkal, hogy Istennek és a testvéreknek szolgálunk. A liturgia hierarchikus jellege, szentségi ereje és a hívek közösségének figyelembevétele nyilván megkívánja, hogy a pap a szertartásokban úgy végezze feladatát, mint „Krisztus szolgája és raten titkainak megbízottja” (I. Kor. 4. 1.) és ne vezessen be oly szertartást, amely nincs bent a liturgikus könyvekben és nincs jóváhagyva.

2. A szent szövegek között, amelyeket a liturgikus közösségben használnak, különleges méltóságuk van a Szentírás könyveinek: az Isten szól ezekben népéhez, és Krisztus, ajk! jelen van az igében, maga hirdeti az evangéliumot (Const. De S. Liturg. 7.). Ezért:

a) Az Ige liturgiáját a legnagyobb tiszteletben kell tartani. Sohasem szabad helyettesíteni más olvasmánnyal, legyen az egyházi vagy világi szerzőről, régitől, vagy újtól való. A homilia célja az. hogy Isten igéjét magyarázza a híveknek és azt korunk hallgatóinak értelmi színvonalán fejtse ki. Ez a pap dolga. A hívek tartózkodjanak a közbeszólásaktól. párbeszédektől és hasonlótól. Nem szabad csak egy olvasmányt használni.

b) Az Ige liturgiája az eucharisztikus liturgiám készít elő és oda vezet. Azzal egy kultuszcselekményt képez (Const. De S. Liturg. 56.), Ezért egyiket a másiktól elválasztani, különböző helyen, vagy különböző időben végezni nem szabad.

A szentmisét megelőző szertartásoknak és az Officium divinumnak az Ige liturgiájához való helyes illesztéséről a liturgikus könyvekben adott külön szabályok adnak eligazítást, ha ez szükséges.

3. Az Egyház által összeállított liturgikus szövegeket is a legnagyobb tisztelettel kell kezelni. Senkinek sincs joga önkényesen változtatni azokon, mással helyettesíteni azokat, hozzáadni vagy elvenni belőlük (Const. De S. Liturg. 22.).

a) Az Ordo Missae-ben foglaltak pontosan megtartandóik Az ott található formulákon semmiféle okból, még énekes mise címén sem szabad változtatni. Egyes részeknél, amilyenek a bűnbánati cselekmény, a kánonok, a nép válaszai, a mise-végi áldás, a különböző formulák között választani lehet úgy, amint ez a maga helyén az egyes szertartásoknál jelezve van.

b) A bevezető ének és az áldozás! ének a Graduate íiomanumból, a Graduale simplex-ből, a Missale Romanumból, vagy a Püspöki Kör által engedélyezett énekgyűjteményből vehető. A miseénelkek összeválcgatásában a Püspöki Kar vegye figyelembe a szent időket, a különböző alkalmakat és a hívek igényeit is.

c) A nép énekét minden eszközzel elő kell mozdítani, a mai ember igényeihez mért új szerzeményekkel is. A Püspöki Karok állítsanak össze oly énekrendet is. amely egyes részközöasógek, pl fiatalok. vagy gyermekek számára való. és szövegével, dallamával, ritmusával és zeneeszközeivel megfelel a hely és a szent cselekmény méltóságának.

Az Egyház maga nem zár ki semmiféle szentzenét a liturgikus cselekményből (Instr. De Musica

S. 9., Const. De S. Liturg. 116.). azonban minden dallam, ének és zene nem tartható egyformán alkalmasnak az imádság elősegítésére és Krisztus misztériumának kifejezésére. Az egyházi zenének ugyanis az a rendeltetése, hogy a szent cselekményhez tartozzék. Ezért legyen szent és értékes (Instr. De Musica S. 59.), a liturgikus cselekmény szellemének, valamint az egyes részek természetének megfeleljen, az egész közösség cselekvő részvételét ne akadályozza (Const. De S. Liturg. 11Э—120.) és a végzett szent dolgokra irányítsa a figyelmet és áhítatot.

A kérdés gyakorlati elrendezése a Püspöki Karóikra tartozik, vagy ha azok nem hoznak általános szabályokat, akikor az egyes püspökökre a saját egyházmegyéjükben (Instr. De Musica S. 9.). Gondosan meg kell válogatni a zeneszerszámokat is: legyen meghatározva a számuk, legyenek a helynek és a közösségnek megfelelők, áhítatot keltsenek és ne legyenek szerfelett zajosak .

d) Bőséges lehetőség nyílik a könyörgések megválasztására. Ezek főleg az évközi hétköznapokon vehetők a 34 vasárnap bármelyikéből, az alkalmi (ad diversa) misékből (Inst. gén. 323.), vagy a votiv misékből.

A szövegek fordításában a Püspöki Karók élhetnek azokkal a különleges engedményekkel, amelyeket a Consilium adott ki 1969. január 25-ón (34 sz.) a liturgikus szövegeknek népnyelvre való fordításáról szóló és a közösségi misét érintő instrukciójában.

e) Minden vasárnapnak, ünnepnek és hétköznapnak megvannak' a maguk olvasmányai Ezenkívül Vannak olyanok is. amelyek a szentségek kiszolgáltatásénál vagy más alkalmakkor használhatók. Részközösségeik számára végzett szentmisékben lehet a helyzetnek megfelelőbb rendkívüli szöveget választani, csak a választás a jóváhagyott Lectionarium szövegeiből történjék (Instr. De Missis in Coct. part. 6.).

f) A pap szentmise köziben röviden szólhat a néphez: a mise kezdetén, az olvasmányok és a praefatio előtt, és mielőtt a népet elbocsátja (Inst. gén. 11.). Az eucharisztikus liturgia végzése közben azonban tartózkodjék mindenféle figyelmeztetéstől. Az előbb említett néphez való szólás legyen rövid', hatásos és jól átgondolt. Ha ezen felül .szükséges még szólni, azt. a közösség irányítója végezze, kerülve a bőbeszédűséget: tehát csák azt mondja, atni valóban szükséges.

g) Az egyetemes könyörgésekre ajánlatos a helyi közösséget, érintő külön szándékot is beiktatni, azon szándékok mellett, amelyeket az Egyházért, a világért és a szükséget szendvedőkért mondanak. A római kónonbam az élőkért és a holtakért való mementóba más szándék nem szőhető bele. Az említett szándékokat elő kell készíteni, le kell írni és a szöveg stílusához alkalmazni (Inst. gén. 45—46.). Felolva-2 —