A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1964 (Szombathely, 1965)

P0>^í ■ • §5' jának személyében húsz évszázad után visszatért oda, ahonnan egykor elindult, és ahol az Egyház született és első lépéseit tette magának isteni Ala­pítójának segítségével és az Ő első helytartójának irányításával. Tehát: az Egyházat Krisztusnak aján­lottuk fel azon országban, amely egykor ezt ki­csinynek látta, mint a mustármag, most azonban nagyra megnövekedett, mint hatalmas fa, amely­nek ágai az egész földkerekséget beárnyékolják, mindig virágozva és termést hozva, mindig meg­újulva, hála Szentjei erényeinek; és ha üldözők tá­madásai érik, mindig új életre kel belső erejéből és pásztorainak kitartó munkájából. Mindezekből nagy vigasztalás áradt szét lel­kűnkben. És ezért bizton reméljük, hogy a vallá­sos jámborság, jóság, tisztelet, testvéri szeretet vi­rágai, amelyeket egész útunk mentén nyílni lát­tunk, a lelki gyümölcsök bőségét fogják teremni. amikor ilyen ájtatosság befejezéséhez ért, elődünk, b. e. XXIII. János pápa először adta közzé a hírt, hogy egybehívni szándékozik a II. Vatikáni Zsina­tot az Egyház megújhodása és az összes kereszté­nyek egységének helyreállítása céljából. És vissza­gondolunk arra is, hogy ugyanez a Pápa „Ad Petri Cathedram’“ kezdetű enciklikájában az összes ke­resztényeket kedves testvéreknek nevezte és min­den hitvallási különbségre való tekintet nélkül felhívta, hogy az egységért Istenhez könyörögje­nek. Mi is, akik a pápai székre emeltetve Pál apos­tol nevét vettük fel, ezt a könyörgést a különböző szent hivatalok betöltésében, amelyeket Isten a változó időkben reánk bízott, mindig nagy tiszte­letben tartottuk és évről-évre mindig örömmel ün­nepeltük ennek az áj tatosságnak szándékát azon a napon, amelyen a római liturgia Szent Pál meg­térésének emlékét ünnepli. Nem tudjuk ugyan, hogy mikor következik be a gondviselő Isten akaratából, hogy a magvak, ame­lyeket az előttünk megnyílt barázdákba erős re­ménnyel elvetettünk, teljesen beérnek. Mindamel­lett, amiként biztosak vagyunk abban, hogy ne-| neslelkű hívek Istenhez küldött könyörgéseinek lángjai és az ő gyakran titkos vezekléseik készí-| tették elő az Ür útjait, amelyeken az elmúlt na pókban örvendező lélekkel járni nekünk megada-l tott, úgy nem kételkedünk abban, hogy alázatos és bizalommal teljes imáink és bűnbánati cselek­véseink, amelyeket keresztény hittel és szeretet­tel Istennek felajánlani fogunk, elhárítják a nehéz­ségeket és akadályokat, melyek útjában vannak a még előttünk álló pályának és így biztosan és men­tői előbb elérhetjük az annyira kívánt célt. Miért is nagyon óhajtjuk, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy az Egyház minden gyermeke egye­süljön velünk az Istennek adandó hálában, za­rándoklatunk szerencsés kimeneteléért. Miként ugyanis a hívek valamennyien buzgó imáikkal útunkat előkészíteni és figyelmes lélekkel követni óhajtották, hasonlóképpen illő, hogy valamennyien közösen fáradozzunk azon, hogy ugyanezen zarán­doklat gyümölcsei biztosíttassanak; azokat a gyü­mölcsöket értjük, amelyeket az Ür Krisztus szen­vedése és szeretete által megszentelt helyeken, mi magunk oly állhatatosan és oly bizalommal eltelve Istentől kértünk az Egyház javára és az egész em­beri család üdvére. Ennek érdekében azt kérjük tőletek, Tisztelet­reméltó Testvérek, hogy egyházmegyétek minden egyes plébániáján szent áj tatosságok hirdettesse­­nek a Mindenható Istennek hálaadásul és időszerű könyörgések előterjesztéséül. Ajánljuk pedig kü­lönösképpen azt a nyolcnapi áj tatosságot a keresz­tények egységéért, amelynek célja, hogy a külön­böző vallású keresztény emberek ugyanazon áhí­tatban egyesülve minden évben könyörögjenek Istenhez azért alegységért, melyet Krisztus Urunk követőinek megparáhcsolt. Ezzel kapcsolatban hasznos lesz visszagondolni arra, hogy 1959. január 25-én, tehát azon a napon, Biztosan tudjuk, hogy számtalan ember a kü­lönböző keresztény hitvallások köréből magáévá I tette annak az egységnek ügyét és velünk együtt i imádkozva és vezekelve alázatos és buzgó könyör­­í géssel fordul Istenhez, hogy az Ö akarata telje­­j süljön. Nehogy az történjék, Tiszteletreméltó Test­vérek, hogy a katolikus Egyház fiai azért, hogy a teljes igazságot Isten ingyen jótéteményeként el­nyerték, ezen szent egység előmozdításával kevésbé törődjenek. Ellenkezőleg: szükséges, hogy az Apos­­jtoli Szentszéktől elszakadt testvérekkel együtt ver- Jsengő buzgósággal karolják fel ezt az ügyet; és mi­ivel nekik Isten már megadta ezt a kiváló kegyel­emet, hogy az ő Egyházának teljes jogú tagjai le­gyenek, azért ennek az ügynek érdekében imával és vezekléssel fokozott nagylelkűséggel cseleked­jenek. A Főpásztorok példájára tehát, akik az Egyetemes Zsinat idején nyíltan mutatták, meny­nyire szívügyük a keresztények egysége, a kato­likusok valamennyien ebben az évben még sürge­tőbb imákkal forduljanak Istenhez, hogy a Szent­lélek kegyelmével mentői előbb helyreálljon az összes keresztények egysége. Hogy pedig mindezek nagyobb sikerrel tör­ténjenek, a katolikus Egyház összes plébánosainak, akik az általunk ajánlott szent ájtatosságokat el­végzik, felhatalmazást adunk, hogy a résztvevő híveknek egyszer az általuk választott napon a mi nevünkben pápai áldást adjanak teljes búcsúval, amelyet mindenki elnyerhet, aki a szentgyónás és áldozás szentségeihez járul és a pápa szándékára imádkozik. Abban a biztos reményben, hogy a gondotokra bízott hívek jelen buzdításunkat készséggel és szí­vesen meghallgatják, nektek, Tiszteletreméltó Test­véreink és szeretett nyájatoknak, kiket a Boldog­­ságos Szűz Mária oltalmába ajánlunk, szeretettel adjuk apostoli áldásunkat. Kelt Rómában, Szent Péter sírjánál, 1964 ja­nuár 15-én, pápaságunk első évében. (AAS 1964., 183 — 188) (Jelen körlevél a megérkezése utáni vasárnapon valamennyi templomban a szentmiséken felolva­sandó.) Veszorém megyei Nyomda

Next

/
Oldalképek
Tartalom