A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1964 (Szombathely, 1965)

P0>^í ■ • §5'

jának személyében húsz évszázad után visszatért oda, ahonnan egykor elindult, és ahol az Egyház született és első lépéseit tette magának isteni Alapítójának segítségével és az Ő első helytartójának irányításával. Tehát: az Egyházat Krisztusnak ajánlottuk fel azon országban, amely egykor ezt kicsinynek látta, mint a mustármag, most azonban nagyra megnövekedett, mint hatalmas fa, amelynek ágai az egész földkerekséget beárnyékolják, mindig virágozva és termést hozva, mindig megújulva, hála Szentjei erényeinek; és ha üldözők támadásai érik, mindig új életre kel belső erejéből és pásztorainak kitartó munkájából.

Mindezekből nagy vigasztalás áradt szét lelkűnkben. És ezért bizton reméljük, hogy a vallásos jámborság, jóság, tisztelet, testvéri szeretet virágai, amelyeket egész útunk mentén nyílni láttunk, a lelki gyümölcsök bőségét fogják teremni.

amikor ilyen ájtatosság befejezéséhez ért, elődünk, b. e. XXIII. János pápa először adta közzé a hírt, hogy egybehívni szándékozik a II. Vatikáni Zsinatot az Egyház megújhodása és az összes keresztények egységének helyreállítása céljából. És visszagondolunk arra is, hogy ugyanez a Pápa „Ad Petri Cathedram’“ kezdetű enciklikájában az összes keresztényeket kedves testvéreknek nevezte és minden hitvallási különbségre való tekintet nélkül felhívta, hogy az egységért Istenhez könyörögjenek. Mi is, akik a pápai székre emeltetve Pál apostol nevét vettük fel, ezt a könyörgést a különböző szent hivatalok betöltésében, amelyeket Isten a változó időkben reánk bízott, mindig nagy tiszteletben tartottuk és évről-évre mindig örömmel ünnepeltük ennek az áj tatosságnak szándékát azon a napon, amelyen a római liturgia Szent Pál megtérésének emlékét ünnepli.

Nem tudjuk ugyan, hogy mikor következik be a gondviselő Isten akaratából, hogy a magvak, amelyeket az előttünk megnyílt barázdákba erős reménnyel elvetettünk, teljesen beérnek. Mindamellett, amiként biztosak vagyunk abban, hogy ne-| neslelkű hívek Istenhez küldött könyörgéseinek lángjai és az ő gyakran titkos vezekléseik készí-| tették elő az Ür útjait, amelyeken az elmúlt na pókban örvendező lélekkel járni nekünk megada-l tott, úgy nem kételkedünk abban, hogy alázatos és bizalommal teljes imáink és bűnbánati cselekvéseink, amelyeket keresztény hittel és szeretettel Istennek felajánlani fogunk, elhárítják a nehézségeket és akadályokat, melyek útjában vannak a még előttünk álló pályának és így biztosan és mentői előbb elérhetjük az annyira kívánt célt.

Miért is nagyon óhajtjuk, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy az Egyház minden gyermeke egyesüljön velünk az Istennek adandó hálában, zarándoklatunk szerencsés kimeneteléért. Miként ugyanis a hívek valamennyien buzgó imáikkal útunkat előkészíteni és figyelmes lélekkel követni óhajtották, hasonlóképpen illő, hogy valamennyien közösen fáradozzunk azon, hogy ugyanezen zarándoklat gyümölcsei biztosíttassanak; azokat a gyümölcsöket értjük, amelyeket az Ür Krisztus szenvedése és szeretete által megszentelt helyeken, mi magunk oly állhatatosan és oly bizalommal eltelve Istentől kértünk az Egyház javára és az egész emberi család üdvére.

Ennek érdekében azt kérjük tőletek, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy egyházmegyétek minden egyes plébániáján szent áj tatosságok hirdettessenek a Mindenható Istennek hálaadásul és időszerű könyörgések előterjesztéséül. Ajánljuk pedig különösképpen azt a nyolcnapi áj tatosságot a keresztények egységéért, amelynek célja, hogy a különböző vallású keresztény emberek ugyanazon áhítatban egyesülve minden évben könyörögjenek Istenhez azért alegységért, melyet Krisztus Urunk követőinek megparáhcsolt.

Ezzel kapcsolatban hasznos lesz visszagondolni arra, hogy 1959. január 25-én, tehát azon a napon,

Biztosan tudjuk, hogy számtalan ember a különböző keresztény hitvallások köréből magáévá I tette annak az egységnek ügyét és velünk együtt i imádkozva és vezekelve alázatos és buzgó könyörí géssel fordul Istenhez, hogy az Ö akarata teljej süljön. Nehogy az történjék, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy a katolikus Egyház fiai azért, hogy a teljes igazságot Isten ingyen jótéteményeként elnyerték, ezen szent egység előmozdításával kevésbé törődjenek. Ellenkezőleg: szükséges, hogy az Aposjtoli Szentszéktől elszakadt testvérekkel együtt ver- Jsengő buzgósággal karolják fel ezt az ügyet; és miivel nekik Isten már megadta ezt a kiváló kegyelemet, hogy az ő Egyházának teljes jogú tagjai legyenek, azért ennek az ügynek érdekében imával és vezekléssel fokozott nagylelkűséggel cselekedjenek. A Főpásztorok példájára tehát, akik az Egyetemes Zsinat idején nyíltan mutatták, menynyire szívügyük a keresztények egysége, a katolikusok valamennyien ebben az évben még sürgetőbb imákkal forduljanak Istenhez, hogy a Szentlélek kegyelmével mentői előbb helyreálljon az összes keresztények egysége.

Hogy pedig mindezek nagyobb sikerrel történjenek, a katolikus Egyház összes plébánosainak, akik az általunk ajánlott szent ájtatosságokat elvégzik, felhatalmazást adunk, hogy a résztvevő híveknek egyszer az általuk választott napon a mi nevünkben pápai áldást adjanak teljes búcsúval, amelyet mindenki elnyerhet, aki a szentgyónás és áldozás szentségeihez járul és a pápa szándékára imádkozik.

Abban a biztos reményben, hogy a gondotokra bízott hívek jelen buzdításunkat készséggel és szívesen meghallgatják, nektek, Tiszteletreméltó Testvéreink és szeretett nyájatoknak, kiket a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlunk, szeretettel adjuk apostoli áldásunkat.

Kelt Rómában, Szent Péter sírjánál, 1964 január 15-én, pápaságunk első évében.

(AAS 1964., 183 — 188)

(Jelen körlevél a megérkezése utáni vasárnapon valamennyi templomban a szentmiséken felolvasandó.)

Veszorém megyei Nyomda