A Szombathelyi Egyházmegye Hivatalos Közleményei 1964 (Szombathely, 1965)

Apostoli buzdítás az összes püspökökhöz, kik békében és közösségben élnek az Apostoli Szentszékkel

A Keresztények egységéért tartandó könyörgés különös ajánlásban részesül

VI. PÁL PÁPA

Tiszteletreméltó Testvéreid Üdvözletünket és Apostoli áldásunkat!

Visszatérve zarándok-útunkról, ahol ima és vezeklés szándékával kerestük fel a helyeket, amelyeket Krisztus megváltó működésének titkaival megszentelt, nem tehetjük, hogy örvendező lélekkel ne forduljunk mindazokhoz, akik a püspökségben testvéreink. Nekik ugyanis, amint illő' volt, először jelentettük ezt a történelmi eseményt a II. egyetemes Vatikáni Zsinat második ülésszaka alkalmával, és ugyanők valóban teljes mértékben átértették ennek az ügynek súlyos jelentőségét és egyben előrelátták a kiváló és áldásos hatást, amely innen az Egyházra és az egész emberiségre kiáradhat. # . v

Jól tudjuk, Tiszteletreméltó Testvérek, hogy főleg a ti buzgóságtoknak köszönhető, a ti szereteteteknek az Egyház iránt, a ti kiváló lelkipásztori gondoskodástoknak, hogy a hívek maguktól is tömegesen felfigyeltek útunkra, amelyet imádságos és vezeklő szándékkal vállaltunk: hogy a szeretet érzésével vettek körül mindenütt, ahol megfordultunk; végül, hogy apostoli szándékainkhoz szívből csatlakoztok.

Miként tehát szavakkal nem thdjuk kifejezni azokat a jámbor érzéseket, amelyek szívünket meglobogtatták, amikor a Szent Város küszöbét átléptük, amikor Krisztus Sírjának szikláján, a Kálvária hegyén, a Getszemáni kertben, a Cenaculumban, Názáretben, a betlehemi barlangban leborultunk, hasonlóképp soha feledni nem tudjuk, amit ama nevezetes napokban körülöttünk láttunk és hallottunk. Mert megindult lélekkel emlékezünk vissza arra, hogy tömegek üdvözöltek minket lelkesen, és követtek mindenütt ünnepelve, nem kis örömünkre. Hasonlóképpen visszaemlékezünk azon helyek hatóságainak udvarias és tiszteletteljes figyelmére, akik semmi fáradságot nem kíméltek, hogy rövid tartózkodásunk ezen a helyen, amelyet Jézus Krisztus földi tartózkodása megszentelt* akadálytalan legyen és kellemes.

Főleg azonban emlékezetünkben maradnak a találkozások a Keleti Egyházak tiszteletreméltó

fejeivel, akiktől, sajnálatos visszavonás folytán, régtől elszakadva élünk; kiváltképp a beszélgetések, amelyeket a konstantinápolyi Egyetemes Pátriárkává! folytattunk, aki maga is eljött zarándokkép Palesztinába. Szent csókot váltottunk egymással, mint ahogy Krisztus tanítványai egymást megölelni szokták; együtt olvastuk azt a szép imát, amellyel az Üdvözítő kínszenvedése előtt az Atyától a tanítványok egységét kérte, hogy higgyen a világ. Elimádkoztuk együtt a Miatyánkot, amellyel Istent Atyánknak szólítjuk és amely kioktat, hogy a bántalmakat különösen megbocsássuk: amiket szeretnénk mind úgy tekinteni, mint első kezdeteit a teljes egységnek Krisztus egyetlen Egyházában, — bár ennek elérése még távol van.

Végül soha elfelejteni nem tudjuk a hódolatot, amellyel visszatértünkkor Róma polgárai oly csodálatosan fogadtak. Akik ezen nevezetes alkalommal Szent Péter alázatos utódjával éreztették, hogy mily szoros és édes kötelékek fűzik őt szeretett egyházmegyéi éhez.

Mindazoknak, akik azon törekedtek és fáradtak, hogy jámbor zarándoklásunk sikerrel járjon, hálánkat nyilvánítjuk; nektek pedig Tiszteletreméltó Testvérek különös köszönetét mondani kívánunk, mert azon voltatok, hogy a rátok bízott hívek felfogják hatását, jelentőségét és célját ennekaz emlékezetes eseménynek az egyház életében, amelynek hivatása az emberek egyetemes családjának megszentelése.

Da, miként természetes, elsősorban Istennek kell alázatos lélekkel és őszinte odaadással hálát adni jótéteményeiért: Istennek — mondjuk — aki emberi viszontagságokon át kormányozza és örök célok felé vezeti Egyházát, és aki megadja nekünk, hogy zarándoklásunk általános helyeslése új kezdeményezéseket sejtessen meg lelkűnkben, éspedig békéseket és jelentőseket Isten országának megszilárdítására és terjesztésére.

Mert nem a mi irgalmas Urunknak gondviselése nélkül történt, hogy Péter az ő alázatos utód-