A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)
23 olyasmi, ami ellenkeznék az Isten házának szentségével, avagy ami zavarná az istentiszteleti cselekményeket, és ellentétben állna a józan vallásossággal. 180. Gondoskodjatok róla, Tisztelendő Testvérek, hogy a ti vezetésetek alatt ez az igazi és őszinte vallásos szellem uralkodjék és egyre jobban felvirágozzék. Azt pedig különösképen el ne mulaszszátok mindenki előtt hangsúlyozni, hogy az igazi keresztény élet lényege nem a különféle imák és ájtatossági gyakorlatok sokaságában áll, hanem abban, hogy amit végeznek, az tényleg a hívek lelki javára, és közvetve az egész Egyház javára történjék. Az örök Atya ugyanis «kiválasztott minket Krisztus által a világ megteremtése előtt, hogy szentek és szeplőtelenek legyünk előtte a szeretetben».167 Szolgálja tehát minden imánk és ájtatosságunk azt a célt, hogy ezt a magasztos és mindenekfelett álló hivatást teljes erőnkből betölthessük. II. Liturgikus szellem és liturgikus apostolság. 181. Intünk továbbá titeket, Tisztelendő Testvérek, hogy miután eltávolítottatok minden tévedést és hibát, és eltiltottatok minden helytelenséget és túlkapást, mozdítsátok elő mindazokat a kezdeményezéseket, amelyek a szent Liturgia mélyebb ismeretét ültetik el a hívekbe, hogy ezáltal jobban és könnyebben tudjanak keresztényhez illő lélekkel résztvenni az istentiszteleten. 182. Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy mindenki kellő tisztelettel és hűséggel tartsa be azokat az előírásokat, amelyeket a trentói szent zsinat, a pápák, vagy a Rituskongregáció kiadtak, és amelyeket a liturgikus könyvek a külsőségekre vonatkozóan meghatároznak. 183. Három dísszel kell ékeskednie minden liturgikus cselekménynek, mint Elődünk, X. Pius mondotta : a szentség díszével, mely irtózik minden profán behatástól; a külső formák előkelőségével, amelyben minden komoly és tiszta művészetnek részt kell vennie ; végül az egyetemesség ékességével, mely az egyes helyi szokások megőrzése mellett is a világegyház egységét jelképezi.168 184. Újra és hangsúlyozottan kívánjuk, hogy ékesek legyenek a templomok és az oltárok. Mindenkit buzdítson ez az isteni kijelentés : «A házadért való buzgóság megemészt engem».169 Arra törekedjünk, hogy a templomok, a miseruhák és az oltárfelszerelés, ha nem is dicsekedhetnek nagy gazdagsággal, mégis ragyogjanak a tisztaságtól, és hibátlanok legyenek, mert hiszen az isteni Fölséget szolgálják. Ha pedig korábban azt mondottuk, hogy nem helyes, ha valaki a régi szokások felélesztésének vágyától vezetve, a szentek ábrázolásait ki akarja tiltani a templomból, úgy most kötelességünknek érezzük, hogy helytelenítsük azoknak ferde vallásosságát, akik az Isten házában és magukon az oltárokon is, minden komoly ok nélkül képek és szobrok tömkelegét helyezik el; akik hivatalosan el nem ismert ereklyéket tesznek ki tiszteletre ; akik végül csupán a jelentéktelen és apró dolgokat sürgetik, a legfontosabbakat és legszükségesebbeket pedig elhanyagolják, és így okot szolgáltatnak arra, hogy a vallás nevetség tárgyává legyen, és komolysága csökkenjen. Emlékezetetekbe idézzük «az új istentiszteleti 185. és ájtatossági formák be nem vezetéséről» kiadott rendeletet is,170 amelynek lelkiismeretes megtartását gondos figyelmetekbe ajánljuk. Ami az egyházi zenét illeti, a Liturgiában lelki-186. ismeretesen meg kell tartani az apostoli Szentszéknek e tárgyban kiadott előírásait. A gregorián ének a katolikus Egyháznak sajátja, amelyet őseitől örökölt, amelyet a századok folyamán gondosan megőrzött, és amelyet a hívek számára is, mint az ő sajátjukat ajánl, sőt a Liturgia egyes részeinél kifejezetten elő is ír.171 Ez az énekforma a szent hittitkok megünneplését sokkal ékesebbé és ünnepélyesebbé teszi, a jelenlevők áhítatát pedig nagy mértékben növeli. Éppen ezért saját tekintélyünkkel is készségesen megerősitjük mindazt, amit ebben a tekintetben feledhetetlen emlékű Elődeink, X. Pius és XI. Pius elrendeltek, hogy a papnevelőintézetekben és a szerzetesiházakban a gregorián éneket gondosan és szorgalmasan tanítsák, és hogy legalább a nagyobb templomokban ismét felújítsák a régi énekkarokat (Scholae cantorum), ami már eddig is több helyen eredménnyel megtörtént.172 Ezenkívül, «hogy a hívek is minél tevékenyeb-187. ben belekapcsolódjanak az istentiszteletbe, a gregorián éneket maga a nép is énekelje azoknál a részeknél, amelyekben neki kell szerepelnie. Nagyon is szükséges, hogy a hívek ne mint kívülállók és néma szemlélők vegyenek részt az istentiszteleten, hanem megkapja lelkűket a Liturgia szépsége . . . Ügy illik, hogy hangjuk felváltva hallatsszák a pappal vagy az énekkarral, az előírásoknak megfelelően. Ha mindez így történik, amit bár adna az Isten, akkor majd eltűnik az a szokás, hogy a nép sehogysem, vagy pedig csak halk mormolással felel a latin nyelven, vagy a saját nyelvén elhangzott imákra».173 A szentmiseáldozatban az isteni Üdvözítő, az ő drága vérén megváltott gyermekeivel együtt zengi végtelen szerelmének himnuszát. A közösség, ha áhítattal vesz részt az áldozatban, hogyan is hallgathatna ilyenkor, hiszen «aki szeret, az énekel»,174 és miként a régi mondás tartja : «aki énekel, kétszeresen imádkozik». A küzdő Egyház tehát, vagyis a papok és a hívek együtt, beleszövik éneküket a dicsőséges Egyház és az angyalok kórusába, hogy valamennyien együtt zengjük a dicséret nagyszerű és örök himnuszát az isteni Szentháromságnak, miként mondjuk : «engedd meg, kérünk, hogy velük egyesíthessük a mi szózatunkat».175 Nem szabad viszont azt állítani, hogy a mo-188. dern zenét és éneket teljesen ki kell küszöbölni a katolikus istentiszteletből. Sőt nagyon is beillenek a templomokba, mert emelik a szent szertartások fényét, a lelkeket pedig fel tudják emelni és nagyban növelhetik buzgóságukat. Csupán ne legyen bennük semmi világias jelleg, sem olyasmi, ami
