A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)
!9k л) Л i г л _ • 15 XII. PIUS PAPA «MEDIATOR DEI ET HOMINUM» KEZDETŰ APOSTOLI KÖRLEVELE A SZENT LITURGIÁRÓL Tisztelendő testvéreinknek, a pátriárkáknak, prímásoknak, érsekeknek, püspököknek és az egyes helyek főpásztorainak, kik békében és közösségben élnek az apostoli Szentszékkel. Tisztelendő Testvérek 1 Üdvöt és apostoli áldást ! 1. Az «Isten és az emberek közötti közvetítő»1, a nagy főpap, aki áthatolt az egeken. Jézus az Isten Fia,2 midőn magára vállalta az irgalmasság művét, amely által az emberiséget égi jótéteményekkel elárasztotta, kétségtelenül azt akarta, hogy helyreállítsa a viszonyt, amely az embert a Teremtőjéhez fűzi és amelyet a bűn megrontott; azt akarta továbbá, hogy Ádám szerencsétlen sarjadékát, amelyet az áteredő bűn megfertőzött, visszavezesse a mennyei Atyához, mindennek végső Okához és Céljához. Ezért, midőn itt e földön időzött, nemcsak a Megváltásról hozott nekünk hírt és nemcsak a várva-várt Istenországot hirdette meg, hanem állandóan a lelkek üdvén fáradozott imával és önfeláldozással, míg végül a keresztfán «önmagát adta szeplőtelen áldozatul az Istennek, hogy megtisztítsuk lelkiismeretünket a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk».3 Ilymódon minden földi halandót szerencsésen visszahívott arról az útról, mely csak a kárhozatba és a pusztulásba vezetett volna, és ismét az Isten felé irányította őket. Most már mindenki azzal adhat dicséretet az Istennek, hogy a saját megszentelésén a saját munkájával működik közre, bár ez a megszentelődés is végeredményben az ártatlan Bárány véréből fakad. 2. Mármost az isteni Megváltó azt akarta, hogy papi élete, amelyet halandó testben imáival és áldozatával megkezdett, folytatódjék a későbbi századokon keresztül titokzatos testében, az Egyházban. Ezért látható papságot rendelt, mely minden helyen tiszta áldozatot mutasson be,4 hogy minden ember napkelettől napnyugatig megszabaduljon bűneitől és önként, lelkiismeretének parancsára hallgatva, szívesen szolgáljon az Istennek. Az Egyház, hűségesen engedelmeskedvén Ala-3. pítója parancsának, Jézus Krisztus papi tevékenységét elsősorban a szent Liturgián keresztül gyakorolja. Teszi ezt mindenekelőtt az oltáráldozatban, amely a keresztáldozat megújítása,5 és csak a bemutatás módjában különbözik attól;6 gyakorolja azután Jézus papi tevékenységét a szentségeken keresztül, amelyek különleges eszközei a kegyelmi életben való részesedésünknek ; végül a szent zsolozsmán keresztül, amelyet napról-napra bemutat a Mindenhatónak. «Mily gyönyörű látványt nyújt ég és föld számára az imádkozó Egyház — írja boldogemlékű elődünk, XI. Pius —, amikor éjjel és nappal megszakítás nélkül zengi az Istentől sugalmazott zsoltárokat; nincs a napnak olyan órája, amelyet nem szentelne meg az istentisztelet; nincs olyan életkor, amelynek nem volna meg sajátos helye abban a közös hálaadásban, imádásban, könyörgésben és engesztelésben, amelyet Krisztus titokzatos teste, az Egyház végez».7 Ismeretes előttetek, Tisztelendő Testvérek, 4. hogy a múlt század végén és a jelen század elején különleges módon felébredt az érdeklődés a liturgikus tanulmányok iránt, mégpedig nemcsak magánemberek dicséretes buzgalmából, hanem mindenekelőtt a kiváló bencésrend egynémely kolostorának komoly és kitartó munkája révén. Ilymódon nemcsak több európai országban, hanem még a tengerentúl is üdvös versengés támadt ebben a kérdésben. Ennek a dicsérendő versengésnek üdvös gyümölcsei megnyilvánultak tudományos téren, amikor a nyugati és keleti szertartások mélyebb és alaposabb ismeretét hozták magukkal, de megnyilvánultak sok kereszténynek lelki és magánéletében is. Az oltár szent áldozatának szertartásait jobban 5. megismerték, megértették és becsülni kezdték; többen és gyakrabban járultak a szentségekhez ; a liturgikus imák szépségét inkább tudták értékelni ; az Eucharisztiát pedig az igazi keresztény élet és jámborság forrásának és középpontjának kezdték tartani, mint ahogy az is. Ezenkívül sokkal világosabb lett az emberek előtt az a tény, hogy a keresztény hívek összessége egy és elválaszthatatlan testet alkot, amelynek a feje
