A Szombathelyi Egyházmegye részére az 1948. évben kibocsátott körlevelek (Szombathely, 1949)

2

Krisztus, és hogy éppen ezért a híveknek is őket megillető módon részt kell venniök a szent szertartásokban.

8. Ismeretes előttetek az apostoli Szentszéknek az az állandó gondja, amellyel arra törekedett, hogy a rábízott keresztény nép helyes és gyakorlati liturgikus érzékkel teljék el; nem kevésbbé pedig az a szándéka, hogy az istentiszteletet külsőleg is méltóképen mutassák be. Éppen ez okból mi magunk is nyomatékosan hangsúlyoztuk 1943-ban, az Örök Város nagyböjti szónokai előtt tartott szokásos beszédünkben, hogy figyelmeztessék hallgatóikat az eucharisztikus áldozatban való tökéletesebb részvételre; nemrégiben pedig a Zsoltárok könyvét, amelynek oly nagy szerepe van a katolikus Egyház imaéletében, az eredeti szövegből ismét lef ordíttattuk latin nyelvre, szintén attól a szándéktól vezetve, hogy a liturgikus imák érthetőbbekké legyenek és ezáltal mélységük és szépségük jobban feltáruljon.8

7. Mégis, bár ezek a tanulmányok a belőlük származó üdvös következmények miatt nem csekély vigasztalásunkra szolgálnak, lelkiismeretünk parancsa követeli, hogy figyelmünket ráirányítsuk arra a liturgikus megújulásra, amelyről egyesek beszélnek, és gondosan ügyeljünk arra, hogy a kezdeményezések ne menjenek túl a kellő határon, sem pedig a legkisebb hibába ne essenek.

8. Míg tehát egyrészt fájdalommal látjuk, hogy némely helyütt csak nagyon csekély, vagy éppen a semmivel egyenlő a szent Liturgia iránt való érzék, hozzáértés és foglalkozás, ugyanakkor másrészt félelemtől nem mentes aggódással tapasztaljuk, hogy egyesek túlságosan is hajhásszák az újdonságokat, és ennek következtében eltérnek a helyes tanítás és az okosság útjáról. Gyakran ugyanis olyan elveket szőnek bele a liturgikus megújulásról szóló tanácsaikba és óhajtásaikba, amelyek néha csak elvi síkon, máskor azonban gyakorlati téren is kárt okoznak ennek a szent ügynek, sőt oly tévedéseket is kevernek belé, amelyek már a katolikus hitet és aszketikát érintik.

9- A Liturgia szent tudományának ugyanis éppen a hit és erkölcs sértetlensége a legfőbb szempontja, és szükséges, hogy mindenképen összhangban álljon az Egyház bölcs megnyilatkozásaival. Mármost a Mi feladatunk, hogy amit eddig helyesen cselekedtek, azt dicsérjük és ajánljuk, ami pedig a helyes útról eltér, azt visszatartsuk és elítéljük.

10. Semmiképen se higyjék a lanyhák és a hanyagok, hogy őket igazoljuk akkor, amikor a tévedőket megfeddjük és a túlmerészeket. megfékezzük ; viszont a meggondolatlan túlzók se tekintsék dicséretüknek, amikor a közönyöseket és tétleneket figyelmeztetjük.

ff- Hogy ebbén a Körlevélben elsősorban csak a latin Liturgiáról szólunk, annak oka nem az, mintha a keleti Egyház tiszteletreméltó Liturgiái iránt kisebb megbecsüléssel viseltetnénk, hiszen azok az ősi és nagyértékű forrásokból ránkmaradt szertartások époly kedvesek számunkra ; — eljárásunknak oka csupán abban rejlik, hogy a

nyugati Egyház viszonyai kívánják meg különleges módon tekintélyünk latbavetését.

Hallja tehát meg minden keresztény készséges 12. lélekkel a közös Atya szavát, aki azt kívánja, hogy mindannyian, kik vele oly szorosan összetartoznak, együtt lépjenek az Isten oltára elé, ugyanannak a hitnek megváltásában, ugyanazoknak a parancsoknak megtartásában és ugyanannak az áldozatnak egy szívvel és lélekkel való bemutatásában. Ezt kívánja az Istennek kijáró tisztelet, de ezt kívánják a mai idők szükségletei is. Most ugyanis, miután a hosszú és kegyetlen háború féltékenységből és hadicselekmények következtében válaszfalakat emelt a népek közé, minden jószándékú ember keresi azt az utat, amelyen keresztül az egyetértést újra el lehetne érni. Nem hisszük azonban, hogy bárminő javaslatnak vagy kezdeményezésnek lehetne akkora összeforrasztó ereje, mint annak a gyakorlati vallásos életnek és szellemnek, amellyel minden kereszténynek el kell telve lennie és amelytől vezettetnie kell. Ez a vallásosság pedig azt jelenti, hogy mindenkinek ugyanazt a hitet kell őszinte lélekkel befogadnia, ugyanazoknak a törvényes elöljáróknak kell önként és készséges lélekkel engedelmeskednie, végül pedig mindannyiunknak ugyanazt a külső tiszteletet kell megadnunk az Űristen felé, hogy ezáltal testvéri közösség létesüljön közöttünk, hiszen «egy test vagyunk sokan, mindnyájan, kik egy kenyérben részesülünk».9

I. RÉSZ.

A Liturgia fogalma, eredete, fejlődése.

I. A Liturgia nyilvános istentisztelet.

Az embernek kétségkívül az a legfőbb feladata, 13. hogy önmagát és egész életét az Isten felé állítsa be. Hiszen «6 az, akihez, mint legfőbb jóhoz, mindannyiunknak kapcsolódnunk kell ; Ö az, akit, mint végső célunkat, mindig választanunk kell; és ha ezt a célt könnyelműen vétkezvén elveszítettük, hittel és hűséget ígérve vissza kell szereznünk».10 Mármost akkor állítjuk be életünket helyesen az Isten felé, ha elismerjük mindenek felett álló fölségét és tanítói hatalmát, készséges szívvel befogadjuk az Istentől kinyilatkoztatott igazságokat, lelkiismeretesen megtartjuk törvényeit, és minden tettünkkel és fáradozásunkkal Öt szolgáljuk ; vagyis — röviden összefoglalva — ha megadjuk neki, az egy igaz Istennek, a vallás által megkövetelt illő tiszteletet és hódolatot.

Ez a feladat ugyan elsősorban az egyes embert 14. kötelezi, de kötelezi a társadalmi és kölcsönös kapcsolatok révén kialakult egész emberi közösséget is, mely szintén függő viszonyban van az Isten tekintélyétől.

Annál is inkább kötelességünk ez az Istennek 15. kijáró külső tiszteletadás, mert Ő a természetfeletti életrendbe hívott meg minket.

Ezért látjuk azt, hogy Isten, midőn az ószö-16. vetségi törvényt alkotta, a külső szertartásokra