Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
_L- 19 -Krisztusi itstvériség Félre m gyűlöleth nek a legkisebb közül, nekem se cselekedtétek!" (Mt. 25'"'-40) Ez a katolikus hitigazság, hogy Krisztus • megváltása által mi mindnyájan Isten gyérmekei lettünk, Krisztusnak örökös társai és így magasabb rendű, Krisztus véréből született lelki testvériségben vagyunk egymással. (Rom. 812-17) Ez az igazság, amelyre egy új, békét hozó és őrző világot tudunk építeni. Ha visszagondolunk a szomorú közelmúltnak évtizedeire, vagy végig haladunk az emberiség történelmén, fájdalmasan kell megállapítani, hogy minden kegyetlenségnek, háborúnak, éhségnek, nyomorúságnak oka végső elemzésben a Kisztus parancsolta felebaráti szeretet elhanyagolása. Halljuk és tudjuk, hogy Krisztus ezt főparancsolatnak tekinti. A szentek saját életüket is képesek megvalósításáért feláldozni. A világ azonban nem tulajdonított olyan nagy fontosságot ennek a parancsnak és talán gyengeségnek minősítette, sőt bűnnek is, amikor a gyűlölet és hatalmi téboly orgiáit ülte. Hosszú és küzdelmes az út, amíg visszaérkezünk ahhoz a Krisztushoz, akitől a felebaráti szeretet megtagadása által elszakadtunk. De ez az egyetlen útja a gyógyulásnak! Egyetlen lehetősége a békének és egyetlen biztosítéka az emberi boldogságnak! Azt soha se felejtsük el, hogy Krisztus nem rideg bölcselő, aki a nyolc boldogság hegyéről világgá hirdet eszméket és igazságokat, utána pedig magára hagyja az embert, hogy küzdjön a megvalósításáért, hanem ő hozta meg a megvalósítás lehetőségéért a legnagyobb áldozatot, amikor a keresztfán feláldozta magát és ennek minden kegyelmét az Egyház organizmusának csodálatosan működő érhálózatán keresztül minden emberhez eljuttatja. A gyógyulásnak első feltétele az, hogy ^•lelkűnkből tépjük ki a gyűlölködést és azt a beteg, megfertőzött gondolkodást, amely az emberben csak vetélytársat, ellenséget, rosszakarót tud látni. Mennyire keresztényiden és oly sokszor kártvallott gondolkozás! Az ember a saját önző érdekeit félti akkor, ha az emberben a jót, a becsületest, az Isten kegyelmének hordozóját látja és tartja. Ezeket az embereket hiszékenyeknek, szánalmas idealistáknak tartják, akik majd elszegényednek és éhen vesznek a nagy emberi törtetésben és életharcban, ahol mindig az erősebb ember, az ügyesebb, életrevalóság címén gyűri le a gyengébbet. Szánalmas dolog, hogy ennyi emberpusztítás után sem ébredünk arra: az emberben meglátni a testvért! Megengedem, hogy az emberben van hiba és bűn. Tudom jól, katolikus hitem azt mondja, hogy az ember nem angyal, hanem az áteredő bűnnek rokkant ja. Ezért van benne bűnre való hajlandóság. Sőt, ha nem használja az Isten kegyelmének eszközeit, úrrá lesz benne a szenvedély és elnyomja benne a jót, ami Istenre emlékeztet. De mégis marad benrtfe valami, ami isteni: a halhatatlan lelke és az eltörölhetetlen pecsét, amelyet a keresztség szentségében kapott, amely keresztlevele az isteni fogadott fiúságnak. Van benne valami a bűnei miatt meggyötört, tövissel megkoszorúzott, megkorbácsolt Krisztus-arc mögött, amelyet a szeretet napjának melegével lehetne gyógyítani. Ha nem így volna, akkor Anyaszentegyházunk nem dicsekedhetnék de paul Szent Vincékkel, Don Bosco Jánosokkal és a lélekmentő szentek megszámlálhatatlan seregével, akik éppen azzal tudták megmenteni emberezrek és milliók lelkét, hogy hittek az emberi lélek rejtett jóságában, amit a romok, a bűn romjai eltakarnak. Sokszor hivatalkodásból vagy szégyenből rosszul értelmezett szerénységből rejtik el a lélek értékeit. Máskor meg a szenvedélyek ereje lesz úrrá az emberen és töri le az emberi jóságot. Ha az Ür Jézus is így gondolkozott volna az emberről, ahogyan a mai gyűlölködő világban vélekedik ember az emberről, akkor soha nem ment volna a keresztfára, soha nem tanított volna evangéliumra. Vissza ment volna az égbe s hagyta volna pusztulni az embert a saját szerencsétlen bűnében. Mi lenne Anyaszentegyházunkból, ha a misszionáriusok nem lennének hősiességig áthatva ettől az igazságtól? Pogányságban élő, vad emberekhez mennek. Vállalkozásuk telve veszéllyel. Jutalmuk e földön: szegénység, betegség, szenvedés, megnemértés, vértanúság! Miért? Krisztusért! Krisztust keresik a bűn sötétségében és pogányság éjtszakájában botorkáló ezermilliós pogány tömegben. Krisztust látják bennük szenvedni. A feltámadt Krisztus emberi életet megszentelő, felemelő és boldogító kegyelmét akarják nekik juttatni. Mily nagy emberszeretetet lehet tanulni misszionáriusainktól. Mennyivel több szeretet ébredezne a mi szívünkben is, ha a missziókkal szorosabb kapcsolatot tartana fenn a magyar katolikus élet! Lássuk meg tehát egymásban az istengyermekségnek kegyelmét, amit a keresztség szentsége által kaptunk. S ez az igazság ébressze fel lelkűnkben egymás iránti testvéri szeretetünket. Hiszen egy Atyának vagyunk a gyermekei. Egy testvérnek vagyunk örökös társai: Jézus Krisztusé. Mindnyájunk lelkén ott csillog Krisztus vére. Mindnyájunk kebelében ott dobog egy meleg szív, amely — bárhogy is próbálja tagadni — úgy S2 .etne átalakulni Jézus Szíve szerint. Ügy vágyakozik boldogság után, szeretet után. Farizeuskodó fölénnyel szokták megtagadni és próbálják így elütni a szeretet parancsának kötelességét. Meny-Missziók tanítása. Az embtri szív vágya.
