Püspöki körlevelek 1946 (Szombathely, 1947)
— 18 Jézus parancsa. Szent Pál tanítja. ház közösségi tudatát és életét, sőt az új idők éppen ezt a közösséget hozzák, kívánják és valósítják meg. Katolikus Anyaszentegyházunk hitigazságai, kegyelmi élete és szervezete a legtökéletesebb éltetői, hordozói a közösség életének. A katolikus hitigazságok nemcsak egyes emberek lelkét szentelik meg, hanem megszentelik az emberek közösségét is és kihatással vannak a közösségi életre. Ha erre a közösségtudatra gondolok és így figyelek fel Jézus parancsára, amellyel a szeretetet mindnyájunk kötelességévé teszi, akkor kezdem csak megérteni, hogy milyen felmérhetetlen áldásos hatása van az istenfiúság kegyelmének a közösségi élet újjáalakulásában. Az Ür Jézus szeme előtt az Isten fogadott fiai állottak. Ő azért áldozta fel az életét és azért ment a kereszt oltárára, hogy mindenkit az Isten fogadott fiává tegyen. Ha tehát Isten családjához tartozom, ebben a családban, mert Isten a szeretet, csak szeretet uralkodhatik. Mindenkinek nyújtja Jézus a keresztről az (istenfiúság kegyelmét. Mindenki hivatott rá, ki embertől született és aki ember-névre hallgat. Ezért parancsolja meg: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!“ (Lk, 19ls) Önmagadban ébredj az istenfiúság kegyelmére, amely emberi mivoltodnak minden értékét, jó tulajdonságát megszenteli, felemeli és a tökéletesség magasságába viszi. De másban is lásd meg ezt az istenfiúság kegyelmét és szeresd őt úgy, mint önmagadat szereted. „Üj parancsot adok nektek: szeressétek egymást, mint ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek egymást. Arról fogja mindenki megismerni, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymáshoz.“ (Jn. 13s4-35) Ezeket pedig már az utolsó vacsorán mondja Jézus, amikor isteni lelke előtt ott lebeg a keresztáldozat véres képe, melyet azért vállal magára, hogy az embert felemelje és Isten fiává tegye. Ezen az utolsó vacsorán szinte nem győz eleget beszélni a felebarátí szeretetről. „Ez az én parancsolatom, — mondja az utolsó vacsorának eucharisztikus levegőjében — hogy szeressétek egymást, mint én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja felebarátaiért.“ (Jn. 1513-13) S hogy ez a szeretet minél tökéletesebb lehessen, nemcsak a hat szentségnek a kegyelmét adja az Egyház közösségi életének fenntartására, hanem a legnagyobbat is odaadja, az Oltáriszentséget és keresztáldozatának mindennapi megújítására a szentmisét, amely a legistenibb megnyilatkozása hozzánk hajló szeretetének. Ez a legnagyobb erőforrás, hogy egymás iránt szeretettel tudjunk lenni. A gyűlölködésből szeretetre hívott apostol, Szent Pál gyönyörűen tesz tanúságot erről, mikor azt mondja: „Ne tartozzatok senkinek se semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek. Mert, aki embertársát szereti, betöltötte a törvényt. Mert az, hogy ne paráználkodjál, ne ölj, ne lopj, hamis tanúságot ne tégy, ne kívánd meg másét, és ami még egyéb parancsolat van, ezt újra egybe foglalja ez az egy ige: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! A szeretet nem cselekszik rosszat felebarátjának, A törvények teljesítése tehát a szeretet." (Rom. 13s-10) Szent János evangélista boldogan hirdeti, hogy Isten fiai vagyunk. (I. Jn. 32) De ugyancsak ez az evangélista mondja: „Az a parancsunk van Istentől, hogy aki szereti Istent, szeresse testvérét is. Ha valaki azt mondja: szeretem az Istent és felebarátját gyűlöli, az hazúg. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem Iát, hogyan szeretheti?" (I. Jn. 420-21) Ha hallgatom az Ürnak és apostolainak tanítását a felebaráti szeretetről, mind jobban megértem, hogy az istenfiúság kegyelme miatt kell nekem minden embert szeretnem. Hogy mennyire így értették az őskeresztények is Krisztusnak tanítását, gyönyörűen bizonyítja a II. század kiváló tanítójának, Alexandriai Kelemennek a vallomása: Testvéredet láttad? Ügy Istent láttad. Szinte megdöbben az ember erre a kijelentésre és hajlandó azt gondolni, hogy valami téves tanításnak ad itt hangot az őskereszténység kiváló írója. Pedig nem! Csak élő hittel és hűséges engedelmességgel valósítja meg Krisztusnak parancsát: egymásban megtalálni és meglátni az Isten gyermekét. Nem ennek a gondolatnak volt-e hőse Assziszi Szent Ferenc? Aki hivatásának felismerése után nem a romokban lévő templomok építésére, hanem az emberi lélek templomainak újjáépítésére indul el. Nem ez a szeretet hajtotta-e akkor, amikor mindenét szétosztotta. Sőt hozzá csatlakozott rendi testvéreinek is első feltételül azt állította oda, hogy osszák szét mindenüket és tovább is alázatosan szolgáljanak minden rászoruló embertestvért. Nem ez a szeretet hatotta-e Árpádházi Szent Erzsébetet, amikor a bélpoklos beteget saját férjének ágyába fektette? Nem csodálkozom, hogy a szenvedő Jézust látta azon az ágyon, aki hősies felebaráti szeretetét így jutalmazta meg. Hisz ő, Jézus mondotta, hogy a nagy ítélet napján a döntő szót a felebaráti szeretet szolgálata fogja kimondani. És ha csodálkozva fogják kérdezni tőle, hogy mikor és hol éhezett, szomjazott, hol volt börtönben, amikor segíteni kellett volna, akkor hangzik majd a szó: „Bizony mondom nektek, amit egynek a legkisebb atyámfiai közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek. "Amit nem cselekedtetek egy-Szent Jáno* evangélista. Őskeresztények. Szentek életpéldája.
