Püspöki körlevelek 1941 (Szombathely, 1942)

- 12

Ha így jött volna; ha ilyesmikről beszélt volna, akkor nem hurcolták volna mint lázadót a császár helytartója elé; akkor vakon mentek volna utána úgy, ahogyan később vakon mentek az álmessiások után. De nem így jött. Ügy jött, mint a szegények legszegényebbje, és a szemében nem lobogott a gyűlölet lángja. Nem gyűjtött fegyveres sereget, az adót sem tagadta meg a császárnak, alázatosságot, engededmességet hirdetett és szeretetet minden iránt, még az ellenség iránt is. Ezért nem kellett ő Messiásnak nemcs'ak a nép vezetőinek, hanem a nép legnagyobb részének sem. Ezért tagadták meg Pilátus előtt. Azok a kevesek pedig, akik csodái alapján hittek benne, nem mertek színt vallani mellette: félelmükben elrejtőztek, vagy csak messziről nézték, hogy mi történik a helytartó palotája előtt. Ezért kellett egyedül, mindenkitől elhagyatva, szégyenkezve ott állania Pilátus előtt és ezért kapott királyi korona helyett töviskoronát és királyi trónussal keresztet.

A tudatlanság. Ez kíséri a Krisztuskirályt a mai napig. Ez az oka annak, hogy még ma sem érvényesül-az ő királyi uralma a földön úgy, ahogyan kellene. Ez az oka annak, hogy még mindig kételkedve vagy gúnyolódva hangzik fel sokak ajakén a kérdés: „Hát csakugyan király vagy te?" Mást szeretnének: olyanféle királyt, amilyent a zsidók vártak. Királyt, aki földi javakat hoz: kenyeret, kényelmes otthont, gondtalan, nyugodt életet. Olyanféle lélekkel közelednek hozzá, mint a Zebedeusok anyja, aki egyszer azzal a kéréssel fordult hozzá: „Mondd, hogy fiaim közül az egyik jobbodon, a másik baloldaladon üljön országodban.“ Miniszteri széket, előkelő, jól jövedelmező állást kérnek és várnak tőle. De hiába! Aki ilyesmit kér és vár tőle, az csak csalódhatik benne.

Hiszen ha ilyesmiket hozott volna! Ha ilyeneket ígérne és kínálna alattvalóinak! Ha előkelő, kényelmes, fényes állásokat osztogatna! Vagy ha csak azt ismételné meg naponkint, amit a pusztában tett: ha kenyérrel és hallal lakatná jól az embereket! Akkor senki sem vitatná az o királyi jogait. Akkor szívesen elfogadná őt királyának mindenki.

De hát a Krísztuskirály nem osztogat földi javakat: nem ad előkelő, fényes állást, nem biztosít gondtalan, nyugodt életet. Programmbeszédjének első mondata: „Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyeknek országa.“ Azután azt mondja övéinek: „Ne aggódjatok mondván: Mit eszünk vagy mit iszunk vagy mivel ruházkodtunk..hanem keressétek mindenek előtt az Isten országát és az ő igazságát!“ Az ő evangéliuma, a földiekről való lemondás, a földiek fölé való emelkedés evangéliuma.

Sokan visszariadnak ettől az evangéliumtól, mert rosszul értelmezik Krisztus szavait, ő nem akarta a világot egy óriási nagy szegényházzá tenni. Ő nem akarta a világot koldusokkal benépesíteni. És nem akarta benépesíteni naplopókkal sem. Ő azt akarja, hogy az emberek dolgozzanak, necsak a mindennapi kenyérért, hanem azért is, hogy a kenyér mellé más is jusson; dolgozzanak necsak azért, hogy valahogy éppen csak fenntartsák életüket, hanem azért is, hogy valamit félre is tehessenek maguknak. De ne a kenyér, a ruha, a kényelmes, nyugodt élet legyen a legfontosabb a számukra, mert van ennél fontosabb is: az Isten országa és az ő igazsága. Tehát elsősorban és mindenek fölött ezt kell keresni és ezért kell dolgozni.

A lelki szegénységhez nem szükséges okvetlenül az, hogy az ember koldusszegé^y legyen. Lélekben lehet valaki szegény milliók birtokában is és lehet valaki lelkileg nem szegény, ha a koldustarisznyáján és azon a pár rongyon kívül, amellyel testét betakarja, semmije sincs. Szent Erzsébet lelkileg szegény volt, mikor Thüringia fejedelmi pénztára és magtárai fölött rendelkezett és szegény volt akkor is, mikor kiűzték Wartburg várából és kénytelen volt magát gyermekeivel együtt az eisenachí vendéglőnek egy istállószerű helyiségében meghúznia. A lelkileg nem szegény koldus átkozódik sorsa fölött, perbe száll az Istennel és irigykedik azokra, akiknek van valamijük. Szent Erzsébet nem átkozódott, nem sírt, még az emberek hálátlansága miatt sem panaszkodott. Mikor az eisenachi istállóban éjtszaka meghallotta a ferencrendi templom harangjának szavát, felkelt és elment a templomba Te Deumot énekelni. Az ő lelke nem csüngött a földi javakon; az ő boldogságához nem kellett pénz, fejedelmi ruha, kényelmes lakás. Használta őket, amíg megvoltak, de boldog volt nélkülük is, mert lelkében hordozta a mennyországot. Ez a lelki szegénység: ez a függetlenség az anyagiaktól. Mikor az ember lelke nem tapad hozzá a vagyonhoz. Használja, ha van; meg is becsüli; de meg tud lenni nélküle is; sőt megelégedett és boldog is tud lenni nélküle.

És azt sem tiltotta meg Krisztus az embereknek, hogy előbbre törekedjenek: hogy olyan