Püspöki körlevelek 1941 (Szombathely, 1942)

— 13 —

állásra törekedjenek, amely nemcsak nagyobb fizetést, hanem nagyobb tekintélyt is biztosít. Ő nem akarja, hogy ölhetett kézzel várják a jószerencsét, hanem hogy felhasználják az Istentől kapott testi és lelki tehetségeket necsak örök boldogságuk munkálására, hanem földi boldogulásukra is. De odaáll melléjük és azt mondja: Vigyázzatok, hogy a nagy törtetésben meg ne feledkezzetek a fontosabbról! Mert a jó állásnál, a tekintélynél, az emberek becsülésénél is van fontosabb valami: az Isten országa és az ő igazsága.

Mi mindezeket tudjuk, mert ismerjük Krisztust és az ő evangéliumát. Sokan nem tudják, mert nem ismerik őt. Csak a szegénységét látják. Csak azt tudják, hogy tőle nem lehet kapni semmit, aminek az ő szemükben értéke van: se kenyeret, se pénzt, se kényelmes, nyugodt állást.

Ilyen király nem kell nekik. Te akarsz a mi királyunk lenni? — kérdezik tőle. Te, aki nem adsz semmit? Te, aki a szegényeket hirdeted boldogoknak? Te, aki erről a földi életről és annak javairól nem akarsz tudni, csak az Isten országáról? Nem! Ilyen király nem kell nekünk! Nekünk a császár kell, a hatalmas földi uralkodó, akitől várni, kapni is lehet valamit.

És nemcsak földi javakat nem osztogat a Krisztuskirály. A lelki javakat sem úgy osztogatja mindig, ahogyan az emberek szeretnék.

Az emberek azt szeretnék, ha legalább a lelki életben szószerint teljesednék az Üdvözítő szavai: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.“ És nem teljesednek mindig. Kérnek és nem adatik nekik, keresnek és nem találnak, zörgetnek és nem nyittatik meg nekik. Szeretnék áhítattal, összeszedetten imádkozni és nem tudok. Kérem az Üdvözítőt, hogy segítsen, és nem segít. Szeretnék jó lenni és nem megy. Imádkozom és az Üdvözítő nem tesz máról holnapra szentté. Erős kísértéseknek vagyok kitéve. Imádkozom és a kísértés nem múlik el. Valami bánt, szenvedés ér. Elviszem hozzá a fájó szivemet és ő nem nyújtja ki felém jóságos kezét, nem szól hozzám, mint egykor a naimi özvegyhez, és nem vigasztal meg.

Az emberek először csodálkoznak, aztán elkedvetlenedve és csodálkozva kérdezik tőle: ,,Hát király vagy te, ha még ezt sem tudod megtenni?" És végül elfordulnak tőle. Mit is tudnának kezdeni egy olyan királlyal, aki még az ilyen kéréseket sem teljesíti?!

Ezek sem ismerik Krisztust. Krisztus minden bajon tud segíteni és minden imádságot meghallgat, de a maga módja szerint. Nem tesz csodát ott, ahol arra nincs szükség. Mikor Szent Pál apostol egy alkalommal háromszor kérte, hogy súlyos kísértésétől szabadítsa meg, nem hallgatta meg imádságát, hanem azt mondotta neki: „Pál elég neked az én kegyelmem!“ Ezt feleli sokszor a mi kérdéseinkre is: ,,Elég neked az én kegyelmem." Ne várj mindent tőlem. Én megteszem a magamét: adok annyi kegyelmet, amennyire szükséged van. Tedd meg te is a magadét: Feszítsd meg erőidet, akkor majd tudsz imádkozni, tudsz a kísértés fölött győzedelmeskedni és tudod megnyugvással hordozni a szenvedések keresztjét is.

Aztán van egy harmadik dolog is, amiért sokan nem akarnak tudni Krisztusról, az Istentől küldött királyról, és ez a Krisztuskirály törvénykönyve. A legtöbb ember e miatt kiáltja feléje az evangéliumi példabeszéd lázadó alattvalóinak szavait: „Nem akarjuk, hogy ez uralkodjék rajtunk!' Ennek a törvénykönyvnek nagyon sok olyan paragrafusa van, amelyet csak kemény küzdelem árán lehet megtartani. Olyan dolgokat parancsolnak, amelyektől a természetünk fázik, és jóformán mindent megtiltanak vagy nagyon is szűk korlátok közé szorítanak, amihez természetünk minden sejtjével és idegszálával vonzódik. Ha ezek a paragrafusok nem volnának benn az evangéliumban, vagy ha legalább egyet: a hatodik parancsolatról szólót ki lehetne belőle törölni, mennyivel többen sorakoznának a Krisztuskirály zászlaja alá! De hát benn vannak és semmiféle hatalom Jd nem törölhet belőlük egyetlen egyet sem. Hiába lázadoznak ellenük a szenvedélyek; hiába kiáltják oda Krisztusnak, hogy így nem kellesz királynak, mert nagyon kemény a beszéd: ahogyan a kafarnaumi zsinagógában nem vont vissza egy szót sem abból, amit mondott, most sem von vissza semmit abból, amit törvénykönyvébe beiktatott, ha úgy mint akkor, a tanítványok kicsiny seregén kívül nem is marad mellette senki. Ő nem elpuhult, hanem erős lelkek királya akart és akar lenni.

K. K. H.! Krisztus ott állt Pilátus palotájának tornácán — egyedül, elhagyatottan. Mikor a helytartó megkérdezte tőle: „Hát csakugyan király vagy te?“ és ő ráfelelte: „Igen, én király vagyok" nem volt senki, aki őt igazolta volna, aki tanúságot tett volna mellette. Csodáit látták, jótéteményeit elfogadák, de királynak nem kellett. Évezredek óta várták, és mikor eljött, tövisből fonták számára koronát és keresztet adtak neki királyi trónusul, mert máskép jött, mint ahogyan