Püspöki körlevelek 1940 (Szombathely, 1941)
9 — mint amilyent kapott. Állíttathatott volna magának más királyi trónt is, mint amilyent az emberek állítottak neki. Jöhetett volna úgy, mint ahogyan a Zsidók várták a Messiást: születhetett volna fényes palotában, feküdhetett volna aranyos bölcsőben, szolgák seregével vetethette volna magát körül, fényes kísérettel vonulhatott volna fel Jeruzsálembe, ott a főpappal tétethette volna fejére a világ legszebb királyi koronáját, aztán beülhetett volna a legragyogóbb trónusba és onnan diktálhatta volna a törvényt nemcsak a kis Zsidóország, hanem az egész világnak. És megkövetelhette volna, hogy nemcsak a főpap, a nagytanács és a zsidó nép hódoljon előtte, hanem a római birodalom ura, a császár is. Megtehette volna. És kormányozhatta volna a népeket vasvesszővel és ellenségeit összetörhette volna, mint ahogyan a cserepes összetörheti a cserépedényt, hiszen Atyja „neki adta örökségül a nemzetet és birtokul a föld határait“. Nem tette, mert a mennyei Atya nem így akarta és nem akarta így ő maga sem. Ő nem rabszolgák ura akart lenni, hanem szabad emberek királya, és a szabad emberek megnyerésére, meghódítására jobbnak tartotta a töviskoronát és a keresztet, mint az aranykoronát és a bíbortrónust. És az azóta elmúlt évszázadok megmutatták, hogy igaza volt. Az a töviskorona és az a kereszt olyan vonzóerőnek bizonyult, amilyen vonzóereje nincs semmiféle más koronának és semmiféle más trónusnak. „Ha majd felmagasztaltatom a keresztre — mondotta egyszer — mindeneket magamhoz vonzok.“ És alig hangzott el utolsó szava a kereszten, alig lehelte ki lelkét, a kereszt alatt elhangzott az első hitvallás a pogány százados ajakán: „Ez valóban az Isten fia volt.“ És azóta szünet nélkül hangzik a hitvallás és szakadatlanul tart az emberek vándorlása a kereszten függő és a keresztről uralkodó Krisztus királyhoz. Azóta szakadatlanul jönnek szegények és gazdagok, tudósok és tudatlanok, királyok és alattvalók, fiatalok és öregek, fehérek és feketék, jönnek a világ minden népének gyermekei és alázattal hajtják meg térdüket a kereszten függő és a keresztről uralkodó Krisztus király előtt. Aranykoronával, bíbortrónuson Krisztus sohasem lett volna az, amivé a töviskorona és a kereszt tette. Aranykoronával, bíbortrónuson lehetett volna rettegett és tisztelt király, de nem lett volna az emberszívek királya. Igen! Jöhetett volna máskép is, mint ahogyan jött. Készíttethetett volna magának más koronát, mint amilyent kapott. Állítathatott volna magának más trónt, mint amilyent az emberek állítottak neki. Nem tette, mert hasonló akart lenni azokhoz, akikhez jött; hasonló akart lenni, mint Szent Pál mondja, az ő testvéreihez. Ügy akart élni, ahogyan az emberek élnek; azon az úton akart járni, amelyen az emberek járnak. Nem olyan király akart lenni, aki azt mondja: így éljetek, ezt tegyétek, ezen az úton járjatok, hanem olyan király akart lenni, aki azt mondhatja alattvalóinak: Jöjjetek utánam! . Ügy akart élni, ahogyan az emberek élnek. Az emberek nagy részének az élete gond, munka; egészen gondtalan emberi élet talán nincs is. Olyanok, akiknek nincsenek kenyérgondjaik, akiknek nem kell folyton azon töprengeniök, hogy mi lesz holnap vagy egy hét múlva: mi lesz, ha a háború és a nyersanyag hiánya miatt tovább redukálják a munkát és a fizetést, ha a legközelebbi létszámcsökkentésnél elbocsátanak, miből tartom el családomat, ha az a pár garas, ami még megvan, elfogy: olyanok, akiknek ilyen gondjaik nincsenek, akadnak. De hát a pénz, a vagyon, a biztos megélhetés nem minden. Olvastam nagyvagyonú emberekről, akik tele voltak gonddal, aggodalommal, akik irigykedve gondoltak sok, náluk szegényebb, de boldogabb embertársukra, akik fájó szívvel gondoltak vissza arra az időre, amikor semmijük se volt, csak a fiatalságuk és a munkakedvük. Az emberi élet gond, munka. Az emberi életnek azonban nem ez a legnagyobb problémája. Az emberi élet legnagyobb problémája, amely elől senki ki nem térhet, a szenvedés az ő száz és százféle formájában. Sokan törték a fejüket ezen a nehéz problémán. Sokan keresték-kutatták az évezredek folyamán, hogy miért van a szenvedés, honnan van, mi az értelme, mi a célja és évezredeken át nem találtak megnyugtató feleletet ezekre a kérdésekre. Ez a probléma a kereszten oldódott meg; ezekre a kérdésekre a tövískoronás, kereszten függő Krisztus király adta meg a feleletet. Tőle tudjuk, hogy a szenvedésnek, amelyet az Isten küld vagy enged meg, felséges értelme és rendeltetése van: a szenvedés adósságtörlesztés vagy királyi út, amely a dicsőségbe vezet. Ez volt az ő szenvedése is: a mi adósságunk törlesztése és út, amelyen bement az ő dicsőségébe. Ügy akart élni, ahogyan az emberek élnek. Azon az úton akart járni, amelyen az emberek
