Püspöki körlevelek 1940 (Szombathely, 1941)
— 10 — járnak. Azért nem akart aranykoronás, bíbortrónuson ülő király lenni. Azért választotta a töviskoronát és a keresztet. Mit is kezdett volna az a szegény, nyomorult rabszolga, akinek Szent Péter Róma külvárosaiban az evangéliumot hirdette, egy aranykoronás, bíbortrónuson ülő Krisztussal?! Ez a Krisztus nagyon messze lett volna tőle, messzebb mint a római birodalom hatalmas császára, aki mégis csak halandó ember volt. Ezzel a Krisztussal nem lett volna egyetlen közös vonása sem, nem lehetett volna egyetlen közös gondolata sem. Az a töviskoronás, kereszten függő Krisztus azonban közel volt hozzá. Az szegényebb volt, mint ő, többet szenvedett, mint ő. Annak a töviskoronás, kereszten függő Krisztusnak a lábaihoz oda lehetett borulni, annak meg lehetett mutatni a sebeket, amelyeket a felügyelő ostora hasított a testén. Annak a töviskoronás, kereszten függő Krisztusnak elmondhatta az a nyomorult rabszolga: Uram, te tudod, hogy milyen keserves az életem, hiszen te is szenvedtél. És annak a töviskoronás, kereszten függő Krisztusnak a láttára elmondhatta: Nem baj, ha nehéz és keserves is az életem; az én Uramé is az volt; ő előttem jár a keresztjével; vállaimra veszem hát a keresztemét és megyek utána. És mit kezdenénk mi az aranykoronás, bíbortrónuson ülő Krisztus királlyal akkor, amikor a szenvedések keresztútján kell járnunk?! Mikor a szenvedések útját járjuk, akkor csak a töviskoronás, kereszten függő Krisztus király tud megvigasztalni és erőt adni. Igen! Jöhetett volna máskép is, mint ahogyan jött. Megkoronáztathatta volna magát aranykoronával és bíbortrónusra ülhetett volna. De akkor nem lett volna az, amivé a töviskorona és a kereszt tette. Akkor lehetett volna rettegett és tisztelt király, de nem lett volna hasonló hozzánk, nem lett volna vigasztalásunk és erőnk, nem lett volna a szenvedők királya és nem lett volna a szívek királya. K. K. H. Mikor a Krisztus király elfoglalta trónját és Pilátus odaszegeztette feje fölé a felírást: Názáreti Jézus, a zsidók királya, a zsidók le akarták vetetni ezt a felírást. Pilátus nem vette le. Pedig az a felirat nem felelt meg a valóságnak, mert Jézus nem volt a zsidók királya olyan értelemben, amilyen értelemben Pilátus használta ezt a címet és amilyen értelemben a zsidók vették azt. Nem volt, nem is akart egy kicsiny ország földi királya lenni. Azóta az emberek milliói más címet adtak neki: Jézus, a szívek királya, a szenvedők királya, a világmindenség királya. És mi meghajtjuk előtte a térdünket és hódolattal kószöntjük: Üdvözlégy Urunk, Királyunk! És ezt a hódoló köszöntésünket megtoldjuk azzal a komoly ígérettel, hogy nemcsak mi magunk leszünk mindenkor hűséges alattvalói a mi töviskoronás, kereszten függő királyunknak, hanem azon leszünk, hogy minden térd meghajoljon előtte a földön és minden szív elismerje őt urának, királyának. Az ő kegyelme és békéje legyen mindig velünk! Amen. Jelen körlevelem nagyböjt első vasárnapján a szószékről felolvasandó. Szombathely, 1940. február hó 5-én. f JÓZSEF s. k., püspök. Martineum Rt Szombathely
