Püspöki körlevelek 1939 (Szombathely, 1940)
i__L gyújtva és égetve a világra, az emberekre. Ha lelkíismeretfurdalást érzünk, ezeknek a szemeknek a sugarai égetik a lelkünket. Ha a jó után vágyakozunk, ezeknek a szemeknek a fénye vonz. Ha veszélyben vagyunk, ha kísértésekkel küzködünk, ezek a szemek néznek ránk bátorítva, ezek a szemek tüzelik ellenállásra erőinket. Ha Péter vagy Magdolna sorsára jutottunk, ezek a szemek hívnak bűnbánatra. Ha belátjuk a földi dolgok múlandóságát és az ottfennvalókat keressük, a Krisztus szemeiből kiáradó fényben járunk. Szeme olyan mint a tűznek lángja, amelynek fénye behatol mindenhová, a legelrejtettebb zúgba is. A földi ember szeme, a leghatalmasabb királyé is, véges, korlátolt emberi szem. Földi ember tekintete elől el lehet rejtőzni, szemét meg lehet téveszteni. Krisztus tűzlángszemének tekintete elől nem lehet elrejtőzni, őt nem lehet megtéveszteni. Hiába próbálnánk alakoskodni, hiába tennénk fel akármilyen álarcot. Az ő tűzlángszeme belelát a lelkűnkbe és felszínre hozza onnan legféltettebb titkunkat is. „És a fején számos korona" — írja Krisztusról Szent János. A korona a királyok ékessége, méltóságuk megkülönböztető jelvénye. Krisztus fején is királyi ékesség a korona, királyi méltóságának jelvénye. De az ő fején nem egy korona van, hanem sok. Minden koronája és koronáinak minden drágaköve egy-egy győzelmének jelképe; nemcsak azé a győzelemé, amelyet 1900 esztendővel ezelőtt a bűn és halál fölött aratott, hanem azoké is, amelyeket azóta aratott és arat a mai napig. Mert az ő élete nem fejeződött be Golgota keresztjén; akkor sem, mikor feltámadása után a negyvenedik napon felment az égbe. Az ő földi élete csak akkor fog befejeződni, amikor az idők végén az utolsó embedi szív utolsót fog dobbanni. Addig itt él nemcsak az ő egyházában és nemcsak a legméltóságosabb Oltáriszentségben, hanem' híveiben, az igazakban is. Mindenegyes megigazult ember tagja az ő titokzatos testének, akiben ő él, ő küzd és ő győz. Mindenegyes megigazult ember része annak az épületnek, amelynek ő a szegletköve, az összetartó ereje. Mindenegyes megigazult ember egy-egy vessző Krisztuson, a szőlőtőn, egy-egy ág, egy-egy hajtás Krisztuson, a nemes törzsön. A vessző a szőlőtőből, az ág, a hajtás a fatörzsből kapja az éltető nedvességet, a földből felszívott táplálékot; a szőlőtő a vesszőkön, a fatörzs a hajtásokon virágzik ki és hoz termést. Igen! Krisztus itt él a földön, nemcsak az Oltáriszentségben, hanem mindenegyes emberben, aki a kegyelem állapotában van, úgy ahogyan a fej ott él a test minden részében, ahogyan a szőlőtő ott él a vesszőkben, a fatörzs az ő hajtásaiban. A fej ugyan tovább él, ha egy-egy részt le is amputálnak a testről; a szőlőtő is tovább él és tovább él a fatörzs is, ha egy-egy vesszőt, egy-egy hajtást levágnak róla, de a leamputált testrész megszűnik élni abban a pillanatban, amikor leválik a testről, és a levágott szőlővessző és faág is elszárad. Csodálatos igazság ez. A maga egész mélységében talán meg sem értjük, de így van. Én nem akarom most ezt a csodálatos igazságot bővebben magyarázni; bizonyítani sem. Csak egy kis történetet akarok eszetekbe juttatni a Szentírásból. Mikor Sault, a későbbi Szent Pál apostolt a damaskusi úton egy fénysugár a földre terítette, égi hangot hallott. „Saul, Saul — kérdezte ez az égi hang — miért üldözesz engem?“ „Ki vagy te, Uram?" — kérdezte a földön fekvő Saul. „Én vagyok Jézus, akit te üldözesz" — felelte ugyanaz az égi hang. Saul a keresztényeket verte bilincsekbe, a keresztényeket hurcolta börtötbe és az Ür mégis azt kérdezi tőle: Miért üldözesz engem? Mert minden üldözés őt is éri; minden hívében ő is szenved; nem valami képletes értelemben, hanem valóságban, ahogyan a fej érzi mindenegyes testrész szenvedését. Ha megvágom vagy megszúrom a kezemet, nemcsak a kezem érzi a fájdalmat, hanem a fejem is, az egész testem. De ha Krisztus benne él mindenegyes hívében, aki a kegyelem állapotában van, akkor küzd is és győz is benne. Ő győzött a szent vértanúkban, ő győzte le a világot a szent hitvallókban és szüzekben, és ő győz bennünk is, valahányszor a kísértőnek azt mondjuk: „Távozz tőlem, Sátán". És minden ilyen győzelem új drágakő királyi koronáinak egyikén. És akikben így győz, akikben győzelmesen vívta meg a végső harcot is, azok az ő fényes királyi kísérete; olyan díszkíséret, amilyen semmiféle királynak, semmiféle földi hatalmasságnak nincs. Fehér lovon járnak ők is; tiszta fehér a ruhájuk is: szentek kísérik őt.- 21 -
