Püspöki körlevelek 1938 (Szombathely, 1939)
II. Krisztusban Kedves Híveim! Rohamosan közelednek azok a napok, amikor a világ minden részéből eljönnek hozzánk a mi katolikus testvéreink, hogy tanúságot tegyenek hitükről és velünk együtt hódoljanak a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelen levő Krisztus előtt. Már nem is egészen három hónap választ el bennünket a budapesti eucharisztikus világkongresszustól. Minél jobban közelednek azok a nagy napok, annál lázasabban készülődnek nemcsak Budapesten, hanem mindenfelé az országban, hogy a tervbevett ünnepségek méltók legyenek Ahhoz, akit ünnepelni akarunk, és méltók legyenek a magyar nemzethez, a magyar katolikusokhoz. A készülődésnek ezen napjaiban mi másról szólhatnék hozzátok főpásztori szózatomban, mint arról, amire minden figyelmünk összpontosul: a legméltóságosabb Oltáriszentségről?! K. K. H. Amióta az Üdvözítő elhagyta a földet, nem egy hívő lélek gondolt szent irigységgel azokra, akik Őt láthatták, hallhatták. És ha már nem láthatták, hallhatták, legalább azokat a helyeket akarták látni, amelyeket földi életével és működésével megszentelt. Ma is évenkint százakat és ezreket visz el szeretetük és buzgóságuk Betlehembe, Názáretbe, Jeruzsálembe és a többi helyekre, ahol az Üdvözítő megfordult, ahol tanított, ahol csodáit művelte, ahol szenvedett. Az ilyenek azonban kevesen vannak. Az emberek legnagyobb részének nincs se pénze, se ideje ilyen fáradságos, hosszú útra, de nincs is szükség rá. Itthon is van Betlehemünk, Názáretünk, Jeruzsálemünk, Maga az Üdvözítő állította fel templomainkban a tabernákulumban, ahol egy kicsiny fehér ostyában igazán, valóságosan és lényegesen jelen van ugyanaz a Jézus, aki előtt egykor a betlehemi istállóban boldogan térdeltek a pásztorok és a napkeleti bölcsek, aki a názáreti ácsműhelyben dolgozott, aki tanítva és csodákat művelve járta be Palesztina falvait és városait, aki kereszttel a vállán ment végig Jeruzsálem utcáin és a Golgotán életét adta értünk. Az igénytelen külső ne tévesszen meg bennünket! Aquinoi szent Tamás mondja az Oltáriszentségről szóló egyik énekében: „Szám, kezem, látásom Benned fennakad, de a hallásból biztos hit fakad.“ A szemem csak egy kis kenyeret, ostyát lát az oltáron. Ha kezemmel megérintem, csak ostyát tapintok. Ha számba veszem, csak a kenyér, az ostya ízét érzem. De afölött az ostya fölött a mindenható Isten szavait hallottam elhangzani: „Ez az én testem.“ Ezekben a szavakban kételkedni nem lehet. Azért leborulok az előtt az ostya előtt és szent Tamás apostollal mondom, amikor rátekintek: „Én Uram és én Istenem“, és boldogan hiszem, hogy köztünk lakik az Isten. K. K. H. Dávid, a királyi zsoltáros egyszer elmerült az Isten hatalmának, felségének szemléletében. Nézte az égboltozatot és rajta a holdat és a csillagokat. Nézte a világmindenséget mérhetetlen nagyságában, csodálatos szépségében. Mindenhol, amerre csak nézett, ott látta az Isten hatalmának, felségének nyomait. És mikor mindezeket látta, felkiáltott: „Uram, mi Urunk, mily csodálatos a te neved az egész földön! A te dicsőséged fenségesebb az egeknél!" Aztán széjjelnézett a földön! és meglátta rajta az embert. Látta, hogy az Isten hatalma, felsége mellett milyen kicsiny, milyen törpe az ember. De látta azt is, hogy az a hatalmas, felséges Isten szeretetének és jóságának mennyi jelével halmozta el azt a kicsiny, törpe embert." Kevéssel tetted őt kissebbé az angyaloknál — mondotta az Ürnak —, dicsőséggel és tisztelettel koronáztad meg őt és kezeid alkotmányai fölé helyezted. Mindent lábai alá vetettél: a juhokat és ökröket, az erdei vadakat, az égi madarakat és a tenger halait is.“ És mikor ezt látta, csodálkozva kiáltott fel: „Mi az ember, Uram, hogy figyelemre méltatod, és az emberfia, hogy meglátogatod őt?“ 498. sz. Nagy böjti főpásztori szózat.
