Püspöki körlevelek 1929 (Szombathely, 1930)
— 40 — Iái, a te győzelmed? Hol van, halál, a te fulánkod?“ (1. Cor. 15, 42—44; 53—55.) ürüljetek tehát, szeretett híveim, hogy a temető olyan szépen a szívetekbe vési, amit a mi szent hitünk az értelmeteknek mond, s tiszteljétek a halottakat, a testet és a temetőket. Jól teszitek, ha virággal borítjátok kedves halottaitok nyugvóhelyét. De kerüljétek itt is, mint a templomokban, a csinált, papírból vagy bádogból gyártott virágok használatát, mert az Isten szép virágait gyarló emberi kéz hiába próbálná utánozni. A csinált virágnak nincs illata, nincs élete: alkalmatlan jelkép a sírhelyeken. A sírok díszítésében még se vezessen hi valkodás, pazarlás vagy versengés szelleme. A sírhantot nem az emberekért díszítjük föl, hanem azért, aki lent nyugszik. Nem az emberek dicséretére számítunk, hanem szívünk egyszerűségében tiszteletünket akarjuk nyilvánítani a test iránt, amely valamikor a lélek harcainak részese volt és a nagy leszámolás napján feltámad majd, hogy az ítéleten vele együtt jelenjen meg. A sírokat mindig üdvösségünk szent jelével, a szent kereszt jelével ékesítsétek, mert csak Krisztus keresztjében talál vigasztalást és erősödést a roskadozó lélek s csak a feszület tud megfelelni az örökkévalóság kérdéseire. Aki a kegyelet erényét nagyon szépen akarja gyakorolni, szívesen közreműködik nemcsak az egyes sírok, hanem a temető gondozásán is. Ha lelkipásztortok a temetői utak gondozására, a kerítések javítására, fák és sövények ültetésére buzdít benneteket, szívesen fogadjátok meg szavát. Hiszen az átutazó a temetőről ismeri meg legelőbb egy falu népének rendszeretetét, kultúrfokát és kegyeletét. Az elhanyagolt temetőnek nincs rendes ke rítése, sírhantjain állatok legelésznek, keresztjei roskadoznak, kőemlékei mohosodnak, virágágyait összetiporták, útjait gaz nőtte be, halottasháza düledezik. Viszont a szép temető szép kerthez hasonlít, amely az élők rendszeretetéről tanúskodik és segíti üdvös gondolatok közé emelkedni azokat, akik kedveseik sírját fölkeresik. A temetőbe néma csend uralkodjék. Hangos lárma nem illik a szent helyekre. Nem a holtakat zavarjuk meg vele, akik a béke álmát alusszák, hanem megzavarjuk a lármával gondolatainkat, amelyek őket keresik, megzavarjuk az ájtatoskodókat, akik halottaikért imádkoznak. Szép szokás néhány vidéken, hogy a férfiak levett kalappal lépnek be a temetőbe. így akarnak tiszteletet tanúsítani az egyház áldásával felszentelt hely, a számos sírkereszt és a feltámadásról álmodó holttestek iránt. Ezt a szokást is ajánlom figyelmetekbe. Az elmondottak alapján magában véve nem helyeslem azt a mozgalmat, amely egyes vidékeken alamizsnával akarja megváltani a mindszenti virágok költségeit. A halottaknak tisztelet való: lelkűknek imádság, testüknek virág. Ha valahol régi csontokat vet föl a temető földje, újra hántoljátok el őket s vigyázzatok, hogy azok a gyermekek játékszereivé ne váljanak. 2. De^még jobban lelketekre kötöm, szeretett híveim, hogy a megholt hívek leikével törődjetek. Ezt azért mondom, mert az emberek sokszor csak test szerint gondolkodnak és könynyen elfeledkeznek saját halhatatlan lelkűkről és szeretteik leikéről is. Szeretnek, de roszszul szeretnek, mert „a test, amely romlandó, elnehezíti a lelket és a földi lakás lenyomja a sokat gondolkodó elmét.“ (Bölcs. k. 9, 15.) így eshetik meg aztán, hogy a halott sok virágot kap, de igen kevés imádságot. Sokat emlegetik, de keveset segítenek rajta. Pedig mit használ az elköltözött léleknek, ha ezer virág borítja is a koporsóját: a lelke pedig Isten haragjának terhe alatt roskadozik? Mit használ a szenvedő léleknek, ha soksok könnyet is elsiratnak érte? A könnyek óceánja sem képes kioltani a tisztítótűz lángját. A tisztuló lélek gyötrelmeit csak az imádság enyhítheti. Azt a lelket, aki elköltözött a világ vigaszai közül s még nem jutott az Isten boldogító színe elé, nem érdeklik a földi hiú ságok. Ő csak egy dolgon tűnődik nagy kínjai és vágyai között: vájjon az én anyám és apám, az én hitvesem, testvéreim és gyermekeim, rokonaim vagy barátaim imádkoznak-e értem? Mert tudjátok azt, szeretett híveim, hogy az Isten irgalmas, de azt akarja, hogy mi is irgalmasok legyünk. Azért engedett át az ő végtelen hatalmából egy részt nekünk. Azért intézkedett úgy, hogy mi is mutogathassuk a másvilági börtönök kapuit, mi is oltogathassuk a tisztítótűz lángjait. De ha mi ezt a hatalmunkat nem gyakoroljuk, vagy hitünk fogyatkozott meg, vagy kegyetlenek vagyunk halottaink iránt. Azért hallottam megdöbbenve és elszomorodva egyik-másik vidék lelkipásztorától,
