Püspöki körlevelek 1929 (Szombathely, 1930)

I

— 41 —

hogy híveik nem gondolnak eleget a halottak lelki üdvösségével. Misét nem mondatnak értük, teljes búcsút nem igyekeznek nyerni a számukra.

Szeretett híveim, a halottak sóhajtásai nem hallatszanak el hozzátok, nyögéseiket nem halljátok meg. Azért én mondom meg nektek helyettük a tévedhetetlen anyaszentegyház megbízásából, hogy a tisztítóhelyen szenvedő lelkek nem segíthetnek magukon, mert az érdemszerzés ideje csak a halálig tart, de ti, a küzdő egyház tagjai, segíthettek rajtuk és megrövidíthetitek szenvedésük idejét.

Arra kérlek tehát benneteket elsősorban kedves híveim: imádkozzatok a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, hogy az Ür adjon nekik örök nyugalmat és az örök világosság fényeskedjék nekik. Mert a biblia tanít meg minket arra, hogy „szent — úgymond —■ és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy bűneiktől feloldoztassanak. (2. Mák. 12, 43.)

Azután pedig igyekezzetek érettük búcsúkat nyerni. Az egyház kincses tárházába sok szent hordta össze életének és erényeinek kincsét s mert hisszük a szentek egyességét, mindnyájunknak szabad hozzájárulásunk van ehhez a, kincstárhoz. Aki teljes búcsút nyer, az belőle merít s aki ezt ai teljes búcsút egy egy megholtjáért ajánlja! föl, az váltságot ad a szenvedő lélek kiszabadulására. Mert az Ür Jézus az egyház kezébe tette le az oldás kulcsait, az egyház pedig át-átengedi azokat nekünk, hogy részünk lehessen a lelkek kiszabadításának érdemében, segíthessünk azokon, akiket szerettünk és így a mi felséges hitünkben megerősödjenek és megáldassanak azok a drága kapcsok, amelyek a lelkekkel egybefűznek.

Különösen fölhívom rá figyelmeteket, hogy Mindenszentek délutánján és Halottak napján, ha meggyónván megáldoztok, annyi teljes búcsút nyerhettek, ahányszor a templomba mentek és ott a szentatya szándékára imádkoztok. Ezeken a napokon tehát szinte tárva van az ég. Emlékezzetek meg buzgón azokról, akik iránt hálával tartoztok, akiket körötökből hívott el a halál vagy esetleg akiket valaha megbotránkoztattatok és életetek rosszaságával megfertőztetek.

Harmadszor azt kérem tőletek, kedves jó híveim, mondassatok és hallgassatok gyakran szentmisét halottaitokért. Mert aki misét mondat valakiért, az a mi Urunk Jézus Krisztussal együtt imádkozik érte és Jézus drága vérének gyümölcsében részesíti őt. Mert a

szentmise az Ür Jézus Krisztusnak folyton megújuló áldozata, amelynek végtelen értéke van s amely a mennyei Atya irgalmát legjobban megindítja.

Már az ószövetségi Szentírás megdicséri Makkabeus Judást, amiért áldozatát mutatott be a megholt hívek lelki nyugalmáért. Azt mondja ugyanis róla a Makkabeusok második könyve (12,43 s köv.): „Pénzt szedvén össze, tizenkétezer gíra ezüstöt külde Jeruzsálembe, hogy áldozat mutattassék be a megholtak bűneiért, jól és istenesen gondolkodván a feltámadásról. Mert ha nem reményiette volna, hogy azok, kik elhullottak, feltámadnak, fölöslegesnek és haszontalannak látszanék imádkozni a halottakért. Sőt inkább elgondolá, hogy azok számára, kik isteni félelemmel hunytak el, igen nagy kegyelem van éltévé. Azért szent és üdvösséges gondolat a halottakért imádkozni, hogy bűneiktől feloldoztassanak.“

Ha már most, szeretett híveim, az Isten könyve az ószövetségi áldozat bemutatását üdvösséges dolognak mondja, mennyivel inkább áll ez az újszövetség fenséges áldozatára. Az ószövetségben ugyanis az emberek állatok vérével akarták lemosni a lelkűk bűnét és kínját, pedig meg volt írva, hogy Isten az égőáldozatokban nem gyönyörködik (50. zs. 18.) Krisztus Urunk halála óta azonban nem állatok vérét mutatjuk be az Atyának, hanem a Megváltó vérét, amelyről maga mondta az utolsó vacsorát, hogy „érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára“ (Máté 26, 28.) — s amelyről Szent Pál írja, hogy Ábel vérénél jobban kiált fel az Atyához (Zsid. 12, 24.)

A katolikus világban vannak vidékek, ahol a népek nagyon megértették, mennyire szomjuhoznak a tisztítóhelyen epedő lelkek az értünk ontott drága vérre. Az emberek ott oly őszintén vallásosak és könyörületesek, hogy minden halottjukért több száz misét mondatnak. Bizony még szégyelné is magát az olyan, aki csak száz szentmisét mondatna megboldogult szüleiért. A nélkül pedig jóformán senki sem végrendelkezik, hogy bizonyos összeget félre ne tenne a lelke üdvéért mondandó szentmisékre.

De az én híveim közül sokan beérik egy szentmisével, és vannak, akik dús örökséghez jutnak anélkül, hogy az így nyert vagyonból a kegyes adományozó lelki üdvére valamit fordítanának.

Pia ezt a nagy különbséget látom sok más keresztény nép és az én népem nagyrésze