Püspöki körlevelek 1927 (Szombathely, 1928)

- 30 — Bódiss István a körmendi, Illés György a pin­kavölgyi, Mikics Géza a sárvári, Tüli Géza a szentgotthárdi, Kristóf István a vasvári, Ma­gyar János a jánosházai, Kisfaludy Kálmán a kemenesaljai, Bedics Mihály a novai, dr. Na­­láczy András a letenyei kerületből, míg távol­­maradásukat betegséggel igazolták: Rosen­­blüh Antal a szombathelyi alsó kerületből, ki azonban később egyik tanácskozó ülésen részt tudott venni, Németh György az őrségi és Veér Vilmos a zalaegerszegi kerületből. A szerzetesek közül megjelentek: Jándv Bernardin dömölki apát, Nagy Balázs a pan­nonhalmi apát kijelölése alapján, dr. Piszter Imre a zirci apát, Steiner Miklós a csornai prépost, Scheirich Bonaventura a ferences tar­tományfőnök, Ratnik Domonkos a dömés tar­tományfőnök kijelölése alapján. A 356. canon 2. §-a alapján 2186/1927. sz. meghívásom folytán: Kopcsándy Sándor, Né­meth Károly, Varga János, dr. Géfin Gyula, dr. Palkó János szentszéki bírák. Meghívott tagok votum joga nélkül: Németh Imre eszter­gomi főegyházmegyei áldozópap, dr. Szendy László zsinati jegyző, dr. Székely László és Kappel János ceremoniáriusok. Az 51 meghí­vott tag közül tehát 47 jelent meg. Az ülésen állandó hitelesítőkül Jándv Bernardin és Huszár Mihály apát urakat kér­tem fel, a szavazatszedő küldöttség tagjaiul pedig megválasztották Fuchs Ferenc, dr. Ki­rály János espereseket és Bedics István plé­bánost. Az előkészítő gyűlés elhatározta egyben, hogy a Szentatyához Gasparri államtitkár út­ján, valamint a pápai nuncius úrhoz hódoló és üdvözlő táviratokat küld, egyben pedig üd­vözli a győri és veszprémi püspök urakat, mint a szombathelyi egyházmegye egykori anyaegyházainak jelenlegi fejeit. Másnap, október hó 5-én reggeli 8 órára a zsinati tagok a székesegyházban gyülekez­tek, majd a püspökvárba mentek, ahonnan az ifjabb klérus kíséretében imádkozva vo­nultak az ünnepélyes pontifikális misére. Szentmise után dr. Tóth József nagyprépost rövid beszédben felszólította a híveket a templom elhagyására. Ezután kezdetét vette az ünnepi ülés. A Pontificale Romanum elő­írása szerint először a 68. zsoltárt imádkozva kértük az Ur segítségét, majd porba hullva mondtuk el a Mindenszentek litániáját. Az evangélium felolvasása után pedig a Szentlé­­lekhez fohászkodtunk világosságért a Veni Creatorral. Ezután a főjegyző szólította fel névszerint a zsinati atyákat, kik a tridenti hit­vallást és az antimodernista esküt tették le. Az ünnepélyes ülés előírta szentbeszédet a tanácskozó ülésen megtárgyalandó témák­nak megfelelően az egyházi hierarchiáról ek­­kép mondottam el: Tisztelendő Zsinati Testvérek! Tanácskozásunk küszöbén úgy jöttünk ide ma össze mint valami demokratikus par­lament, mintegy a hívek seregének képviselői. Mégis ez az összejövetel sok tekintetben kü­lönbözik a népképviseleti tanácskozásoktól. Az Egyház szervezete theokratikus. A hata­lom viselői itt minden joghatóságukat nem a néptől, hanem Istentől, minden hatalom for­rásától nyerik. A theokráciában minden szen­vedés, kereszt, teremtés és megváltás műve Istentől való. Innen a jog, tenni, cselekedni a hívek érdekében. Ilyenformán a theokratia a legcsodálatosabb harmóniában olvad össze a demokrácia elveivel, mert míg egyik oldalon csak szenvedés, csak megváltás, csak kereszt található, a másikon a híveké minden üdvözü­lés, minden, bocsánat és megigazulás. Krisztus tervei szerint Péter volt hivatva arra, hogy rajta épüljön a theokratikus egy­ház. Halhatatlannak teremtette Isten Pétert, mert gondoskodott róla, hogy Péter hatalma tovább szálljon utódaira. Ezért ma tisztelet­tel tekintünk Szent Péter utódja, az örök Róma felé, ahol az élő Péter, XL Pius pápa Péter hatalmával kormányozza az Egyházat. Ezért munkánk is kell, hogy római szellem­ben, római gondolatkörben menjen tovább. Krisztus hatalmát Péteren kívül 12 apos­tolára hagyta, hogy az egész világnak hirdes­sék a megváltás boldogító új hírét. S a 12 apos­tol ma csak úgy él, mint Péter az ő utódjában, a püspökökben. Nekik adatott minden lelki hatalom az egyházmegye területére. A mi egyházmegyénk Szent Márton egy­házmegyéje, patrónusának köpenyegéhez ha­sonlóan jelenleg darabokra szabdalva. De

Next

/
Oldalképek
Tartalom